Kedden lezárják a Dózsa György-Aradi utcai csomópontot


2020-09-21 15:23:39  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra  | 


Kedden lezárják a Dózsa György-Aradi utcai csomópontot főképe
Harmadik üteméhez érkezik holnap, (szeptember 22-én) a Dózsa György utcai városi ivóvízvezeték-csere - tudtuk meg a kivitelező cég vezérigazgatójától. Mint ismeretes, a körülbelül 300 méteres szakaszon augusztus végén kezdődött meg a munka. Előbb a Dózsa György-Tókert-Vasvári Pál utca kereszteződésében építették meg a csomópontot, szeptember eleje óta pedig a Dózsa utca egyenes szakaszán dolgoznak a kivitelezők.
Keddtől a Radnóti és Aradi utca közötti szakaszon dolgoznak, zsákutca lesz mindkét utca

Az utolsó ütemben a Radnóti utca és az Aradi utcai közötti szakaszon cserélik újra a városi vezetéket, ehhez újabb forgalomkorlátozásokat léptetnek életbe kedd reggeltől. A Dózsa György utca továbbra is zsákutcaként működik a Tókert utcai kereszteződéstől, valamint a Szalmavári utcától, zsákutcává válik az Aradi utca a Második utcai csomóponttól és szintén zsákutcaként működik Radnóti utca a Beke utcától a Dózsa György utca felé eső szakaszon. A zsákutcaként működő szakaszokra tilos a behajtás, kizárólag az ott élők használhatják ezeket az építkezés idején.
Várhatóan a jövő hét közepéig tart a munka

A munkálatok idejére a Radnóti-Dózsa-Aradi utcai csomópontot teljesen lezárják, ott a járműforgalom megszűnik a vezetékcsere idejére. Információink szerint a kivitelezés a jövő hét közepéig tart, de az időjárás befolyásolhatja a munka befejezésének időpontját.
A kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója a lakók és a közlekedők türelmét és megértését kérte a forgalomkorlátozások miatt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!