Zsidó Kulturális Nap


2020-09-19 22:41:18  | cikk: Babos Petra  | 


Zsidó Kulturális Nap  főképe
A Pápa és Környéke Zsidó Kulturális és Hagyományőrző Egyesület két éve indította útjára a Zsidó Kulturális Nap elnevezésű rendezvényt, melynek célja, hogy megmutassák azt a sokszínű hagyományrendszert, kultúrát, mely a zsidósághoz köthető. Időpontja az őszhöz kapcsolódik, mert 1846. szeptember 11-én avatta fel Lőw Lipót rabbi a zsinagógát. Az idei évben rövidebb programmal készültek a szervezők a vírushelyzet miatt, de ezúttal is korosztályi és felekezetei határok nélkül várták az érdeklődőket szombat délután, hogy a zsidóságra oly jellemző módon tanulhassanak, beszélgethessenek és szórakozhassanak együtt.
A rendezvényt a járványügyi szabályok betartása mellett szervezték meg

Schmidt Orsolya, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta, az idei ünnep különleges abból a szempontból is, hogy tegnap este köszöntött be a zsidó új esztendő, így ma már 5781-et írhatunk a naptárban. Ros Hasana ünnepe, azaz az év feje az örömről éppúgy szól, mint az elmélyülésről, a magunkba nézésről, a számadásról, hiszen az úgynevezett félelmetes napok és Yom Kippur, az Engesztelés Napja követi.
A délután során a megjelentek barangolhattak a mesék világában, az ősitől napjainkig, az ünnepeket hordozó hagyományokban és a zenét hívták segítségül, hogy lelki utazást tegyenek. A gyerekek és a játékos kedvű felnőttek a játékok segítségével ismerkedhettek meg a zsidó hagyományokkal.
Schmidt Orsolya köszönetét fejezte ki Pápa Város Önkormányzatának és a Pápai Platán Nonprofit Kft-nek, hogy megvalósulhatott a rendezvény.
Bajzáth Mária mesepedagógus segítségével a mesék csodálatos birodalmába repülhettek a résztvevők. A rabbi és az oroszlán című könyvéből hallattak részleteket, valamint beszélt a mesék titkairól, a hagyományairól, a nevelésről.
A rabbi és az oroszlán a csodákkal és hittel teli, ravasz és bölcs, olykor szívfacsaró, máskor humoros történetek az élet legfontosabb kérdéseit és a jellegzetes zsidó ünnepeket járják körül.

A rabbi és az oroszlán Bajzáth Mária mesepedagógus és budapesti zsidó iskolák együttműködésében jött létre, hogy a mesék megbízható és helyes ismereteket tükrözzenek a zsidó kultúráról, és egyúttal vallási hovatartozás nélkül, szülők és a gyerekek számára irodalmi élményt is nyújtsanak.
-Hidat szerettünk volna teremteni múlt, jelen, jövő, gyerek, felnőtt, zsidó és nem zsidó között a történeteken keresztül. A zsidó népmesék különleges világa humorral és egyfajta édes-bús szomorúsággal átszőtt. Az olvasó egyszerre sír és nevet a sajátos, különleges mesevilágon. Hetven népmesét tartalmaz a gyűjtemény. A Tórának hetven arca van, vallja a zsidóság, s ez a hetven népmesével tulajdonképpen azt a sokszínűséget szerettem volna megmutatatni, amit a népmesekincsük tartalmaz. Hetven féle módon közelíteni a világ nagy kérdéseihez, mi az, ami emberré teszi az embert. Megjelenik a születés és élet-halál kérdése, a varázslatok - mondta Bajzáth Mária.
A kör alakú fonott kalács ilyenkor a folytonosságot jeleníti meg az asztalon

Az előadás után kóstolóra invitálták a megjelenteket az ünnep tradicionális ízeivel. A kör alakú fonott kalács ilyenkor a folytonosságot jeleníti meg az asztalon, és a szombati kalács egy változata. Mézbe mártják, hogy édes legyen az évünk és az almát is azért kóstolják ilyenkor a mézzel együtt, hogy termékenység, a természet megjelenjen az ünnepen. Az egyesület tagjai készítettek finom süteményeket is, hogy minél bőségesebb lehessen az új esztendő. A falatozás előtt ajándékként egy zsidó dallamot énekeltek az egyesült tagjai, melynek üzenete talán aktuálisabb is mint, valaha, vagyis Geser Tzar meod! -Egy keskeny híd.
A rendezvény Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző gitáros, énekes koncertjével zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!