Évzáró a Katolikus Iskolában


2010-06-20 12:44:37  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Évzáró a Katolikus Iskolában főképe
Az idei tanévet a  Római Katolikus Általános Iskola 437 diákja búcsúztatta el tegnap a Nagytemplomban. A mintegy 60 nyolcadikos a hagyományoknak megfelelően már múlt szombaton elballagott, de az évzárón azért még ott ültek a sorokban. A szinte zsúfolásig megtelt Nagytemplomban az igazgatónő köszöntőjét követően az iskola diákjai versekkel, a kórus pedig gyönyörű dalokkal zárta a 2009/2010-es tanévet. A műsor után az igazgatónő átadta a kitűnő tanulóknak a könyvjutalmakat és felsorolta az iskola versenyeken való rendkívül sok eredményes szereplését is.

- A tanulmányi átlag 3,96, a magatartás és a szorgalom is 4-es. Én azt gondolom, hogy ezek az eredmények is azt mutatják, hogy nagyon jó évet zártunk. Nagyon sok versenyen vettünk részt, országos versenyeken dobogós helyezéseket értünk el, így ebből a szempontból is jó évet zártunk -mondta el kérdésünkre Gombásiné Takács Gyöngyi igazgató.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!