A gyanú szerint megszerezte a bankkártya adatait a férfi, majd vásárolt is vele


2020-08-26 16:29:17  | cikk:  | 


A pápai rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 32 éves helyi férfit.

A nyomozás adatai szerint az elkövető 2020. július 23-a és 2020. augusztus 7-e között munkatársa bankkártyájának adatait jogosulatlanul megszerezte, és azzal visszaélve összesen 63 alkalommal több mint két millió forint értékű árut vásárolt egy külföldi webshop elektronikus fizetési rendszerén keresztül.

A sértett elmondta a nyomozóknak, hogy fentieken kívül az ismeretlen elkövető két alkalommal, közel húszezer forintot is ellopott a munkahelyi szekrényében tárolt pénztárcájából.

A pápai rendőrök az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 32 éves férfit a rendőrök 2020. augusztus 25-én délelőtt lakcímén elfogták és a Pápai Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető lakásán tartott házkutatás során a webshopon vásárolt termékek nagy részét a nyomozók lefoglalták, továbbá a férfi munkahelyéről származó egyéb használati tárgyakat is.

A 32 éves férfi ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.


Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi