Minihotel épül a Várkertfürdőben


2020-08-06 17:03:26  | cikk: HuHa  | 


Minihotel épül a Várkertfürdőben főképe
A nagy szálloda építése még várat magára, de a Várkertfürdő már megkezdte a szálláshely fejlesztést a létesítményben, s az uszodaépület emeletén kialakítás alatt lévő minihotel hamarosan meg is nyithat - erről kaptunk tájékoztatást Nagy Zsolt vezérigazgatótól és dr. Áldozó Tamás polgármestertől.
Az uszoda emeleti tereit alakították át apartmanokká, ez lesz a lakóterekhez vezető folyosó

A Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezetője elmondta, régóta tervben volt már egy, a fürdőhöz tartozó szálláshely létesítése, hiszen a mai vendégigények arról szólnak, hogy a hotelszoba közvetlen összeköttetésben legyen a fürdővel. Most ennek első, kis lépését teszik meg.
Az uszoda épületének emeltén korábban irodák, csoportos öltözők és a konditerem működött, így az emeleti tereknek csak egy kis része szolgált üzleti célokat. Ezért döntöttek úgy, hogy ezt az értékes épületrészt is bevételtermelő területté teszik, vagyis itt alakítják ki a minihotelt.
-14 szoba kialakítására nyújtott lehetőséget a rendelkezésünkre álló tér, ezek nagyságrendileg 8 x 3 méteres lakóterek saját vizesblokkal, melyekhez 5-6 négyzetméteres télikertszerű erkély is tartozik. Igyekeztünk olyan funkciókat biztosítani az apartmanokban, hogy azok a hosszabb távú tartózkodást is komfortossá és kényelmessé tegyék, így a hálóterekben egy konyhasarkot is kialakítottunk hűtővel, mikrohullámú sütővel, vízforralóval - ismertette.
Egy majden kész szoba

Mint megtudtuk, a beruházás előrehaladását némileg akadályozta a tavaszi vírushelyzet, így most szeptemberben a 14 apartmanból 7-et terveznek megnyitni, a másik 7 pedig várhatóan októberre készül el. A lakóterekben a burkolási munkák már elkészültek, a falak glettelése és festése megtörtént, a bútorok, berendezések beépítése és a szerelvényezési munkák vannak még hátra.
Nagy Zsolt arról is tájékoztatott, a beruházás 100 millió forintból valósul meg, a forrást saját erőből biztosítja a Zrt., ami a korábbi ingatlanértékesítések bevételeiből származik.
Nagy Zsolt vezérigazgató mutatta be a polgármesternek a készülő minihotelt

Dr. Áldozó Tamás a fürdőben folyó beruházás kapcsán emlékeztetett, már az első turisztikai beruházások idején, a 2000-res évek elején megkezdődött egy nagy szálloda koncepciójának végiggondolása, ám ennek megvalósítása egy nagy befektetővel azóta is várat magára. Ugyanakkor az elmúlt két évtizedben számos szálláshelylétesült a városban, ezek között van világszínvonalú - a Termál Kemping -, van jó minőségű hotel és több panzió is.
-Innen nézve ez a 14 apartman a pápai piac méretéhez képest sem hoz nagy változást, mégis a lépésről lépésre haladásban egy újabb fokozat. Ha összeszámoljuk az összes jó minőségű szálláshelyet, egy közepes méretű szállodának megfelelő szálláshely mennyiséget kapunk.
A szálláshely az uszodaépület emeletén kap helyet 14 apartmannal

A városvezető hangsúlyozta, a fürdő szempontjából kiemelten fontos ez a beruházás és öröm, hogy a város tulajdonában lévő gazdasági társaság képes önerőből finanszírozni.
-Azért is fontos ez, mert a 14 apartman olyan hónapokban is bevételt hozhat a fürdőnek, amikor a létesítmény bevételei elapadnak. Tudjuk, hogy a nyári hónapokban jók vagyunk, de szeptembertől májusig minden fillért meg kell becsülni.
Hozzátette, a most készülő minihotel kompatibilis lesz azzal a már engedélyezett tervdokumentációval rendelkező szállodával, ami a termálfürdő és az uszoda épülete között épülne meg. Mint mondta, abban bíznak, hogy ebben a 14 apartmanban olyan forgalmi adatokat tudnak felmutatni, amik más beruházókat, pályázatokat elbíráló szervezeteket, vagy pénzintézetet is meggyőznek arról, hogy érdemes Pápán nagyléptékű hotelépítéssel számolni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!