Debrecenben folytatja az utánpótlásedző


2020-08-05 13:05:25  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: debka.hu  | 


Debrecenben folytatja az utánpótlásedző főképe
Debrecenben folytatja edzői karrierjét Léránt Gábor, a Pápai Kosárlabda Club korábbi utánpótlás edzője.

A nyáron megújult a DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapatának edzői gárdája, ahol a svéd Jesper Gustavsson vezetőedző segítője, Léránt Gábor lett, aki korábban játszott az NBI/B-s pápai csapatban, majd edzőként segítette a klubot.

- Szombathelyen végeztem BSc alapszakon testnevelő-kosárlabda szakedzőként, idén pedig sikerrel vettem az akadályt a Testnevelési Egyetem mesterképzésén - fogalmazott az akadémia honlapjának Léránt Gábor. - Pont akkor készítettem a diplomamunkámat, amikor megláttam az akadémia honlapján az álláshirdetést, ám addigra már lejárt a jelentkezési határidő. Ennek ellenére megkérdeztem, hogy jelentkezhetek-e utólag, és igen volt a válasz. Berényi Sándor hívott telefonon, elküldtem az önéletrajzomat, illetve a szakmai anyagaimat. Sándor múltját ismertem, tisztában voltam vele, hogy nagyon precíz és jó szakember. Tudtam, hogy profi körülmények közé kerülök, illetve a többi edző munkásságáról is halottam már, noha személyesen nem ismertem őket. Az is vonzott, hogy több külföldi edző dolgozik az akadémián, nekem pedig célom, hogy minél többféle módszert ismerjek meg - mondta a tréner, aki szeretné folyamatosan képezni magát, és minél hatékonyabban átadni tudását a tanítványainak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!