Petőfi Sándorra és Vajda Péterre emlékezett az EpVE


2020-08-01 00:07:13  | cikk: HuHa  | 


Petőfi Sándorra és Vajda Péterre emlékezett az EpVE főképe
Július 31-ét, Petőfi Sándor eltűnésének napjaként tartják számon, a feljegyzések szerint 1849-ben ezen a napon látták utoljára a költőt a segesvári csata harcmezején. Erre emlékezett pénteken az Elsősorban pápai - Városbarát Egylet a Gyurátz Ferenc utcában, a Petőfi-háznál. A megemlékezés a Vajda Péter Emlékprojekt nyitánya is volt, Kerecsényi Zoltán, az EpVE ügyvivője a rendezvényen úgy fogalmazott, a reformkori irodalmár, népművelő, természetbúvár, pedagógus, társadalomkritikus Petőfi előfutára volt. A tiszteletadáson jelen volt dr. Áldozó Tamás polgármester, az emlékév fővédnöke, Varga Rita, Vanyola község polgármestere, az emlékév társ-fővédnöke és Kovácsné Vajda Edit, Vajda Péter leszármazottja.
Petőfire és Vajda Péterre is emlékeztek a Petőfi-háznál 

A programot Vennes Györgyné szavalata indította, aki Petőfi Vajda Péter emlékére írt versét olvasta fel, majd Varga Árpád pápai pedagógus mondta el Vajda Péter emlékére írt apeváját. Kerecsényi Zoltán hosszan méltatta a Vanyolán született Vajda életútját, munkásságának jelentőségét, hangsúlyozva, annak a nemzedéknek a tagja volt, amely a magyar történelem egyik legnagyobb hatású nemzeti reformmozgalmát hozta létre.
-Az ország társadalmi átalakulásáért, a gazdaság megújulásáért, a szellemi élet felélénküléséért, a magyar nyelv használatának általánossá tételéért, a polgári lét megteremtéséért folytatott küzdelem egyik lelkes harcosa volt, aki nemzedékének egyik legfiatalabbjaként munkásságával olyan népszerűséget vívott ki, amely máig hatóan jelen van számos tudományág művelői körében - mondta az ügyvivő. Hozzátette, ennek ellenére nagyon kevesen ismerik Vajda Pétert, s halálának közelgő 175. évfordulója érdemessé teszi arra, hogy újból foglalkozzanak a mindössze 38 évet élt költő személyével, életművével és emlékezetével Pápán is.
Egy kiadvány is készült az emlékprojekt keretében

Dr. Áldozó Tamás polgármester megerősítette az ügyvivő szavait, miszerint Vajda Péter emlékezete kevéssé él a mai emberben, pedig Pápán egy lakótelep is viseli a nevét. Az 50 évvel ezelőtti névadásról azt mondta, nagy elismerés jár annak, aki ezt az elnevezést felvetette és végigvitte abban az időben, amikor jellemzően politikai kapcsolódású személyiségekről és kifejezésekről nevezték el a közterületeket. A városvezető elismeréssel szólt az Elsősorban pápai - Városbarát Egylet tevékenységéről is, amely 2016-17-ben nagyszerűen megszervezte és lebonyolította a Kossuth Emlékprojektet és reményét fejezte ki, hogy a most kezdődő emlékév is hasonlóan sikeres lesz és sokak számára sok információt ad majd Vajda Péterről. Hangsúlyozta, támogatója és résztvevője is szeretne lenni ennek az emlékprojektnek.
A polgármester sok sikert kívánt az emlékprojekt megvalósításához

Vanyola polgármestere, Varga Rita köszöntőjében arról beszélt, Vajda Péter szülőfalujában intézmények őrizték a költő nevét, ma is évente megemlékeznek róla, nagy gondossággal óvják és büszkén mutatják meg az érdeklődőknek Vajda szülőházát. Mint mondta, ebben az emlékőrzésben nagy előrelépést jelent az emlékprojekt megszervezése, mely még inkább ráirányítja a figyelmet falujuk szülöttjére, akinek hon- és emberszeretete, természetszeretete ma is jó szívvel követhető.
Vanyolán méltón őrzik híres szülöttjük emlékét - mondta a település polgármestere

A most indult emlékév számos programot tartogat a következő közel egy évre: a július 31-én rajzversenyt hirdettek óvodás és iskolás korú gyermekeknek, szeptemberben on-line rejtvényt indítanak fiatalok számára, ősszel két egyleti ankétot szerveznek Vajda Péter emlékére, több emlékprojekti küldöttség keresi majd fel az emlékhelyeket. Az emlékprojekttel kapcsolódnak a vanyolai hagyományos megemlékezéshez, melyet a költő születésnapján, január 20-án tartanak meg, de Pápára is szerveznek koszorúzást. Mindezek mellett pedig még számos alkalommal tisztelegnek Vajda Péter emléke előtt.
Koszorút helyeztek el a Petőfi-ház emléktáblájánál

Az emlékévre már egy kiadvány is készült, ebből minden résztvevő kapott a pénteki rendezvényen, melynek végén a jelenlévők koszorút helyeztek el a Gyurátz Ferenc utcai épület emléktáblájánál.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!