Bűnmegelőzési program a strandon


2020-07-29 16:03:30  | cikk: Babos Petra  | 


Bűnmegelőzési program a strandon  főképe
A nyaralás a kikapcsolódás és a feltöltődés időszaka, ugyanakkor figyelmetlenségünk, óvatlanságunk miatt a standszezonban is könnyen válhatunk bűncselekmény áldozatává.
Az Országos Rendőr-főkapitányság által 2015-ben meghirdetett Házhoz megyünk bűnmegelőzési program sorozatának következő állomása a Várkertfürdő, ahol a mai napon 10 és 14 óra között várták a rendőrség standjánál a fürdőzőket vagyonvédelmi jó tanácsokkal, kiemelten, a lakosság szubjektív biztonságérzetét negatív irányba befolyásoló vagyon elleni bűncselekmények megelőzési lehetőségeire hívták fel a látogatók figyelmét - tájékoztatta hírportálunkat Szabó Péter rendőr főhadnagy, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója.
Rendészeti fakultációs tanulók prevenciós kiadványokat helyeztek el a Várkertfürdő parkolójában lévő gépjárművekre

-A programsorozatban közösségi szolgálatot teljesítő diákok vettek részt, illetve rendészeti fakultációs tanulók is, akik a fürdő vendégeinek prevenciós kiadványokat osztogattak. A programsorozat részeként lehetőség volt a Bike Safe programra is. A regisztráció során a kerékpár jellemző adatait, egyedi azonosító jeleit és a bicikli fotóját rögzítik, így ha azt ellopják, a meglévő adatok alapján könnyebben kutatják fel - tudtuk meg Szabó Pétertől, aki hozzátette, a strand területén leginkább alkalmi lopások fordulnak elő, amelyek prevenciós tanácsokkal könnyen megelőzhetőek.
-Aki autóval érkezik a strandra, ne hagyja benne az értékeit. A strand területén használják az értékmegőrzőket. Javasoljuk, hogy ha valakik csoportosan jönnek a strandra, akkor egy valaki mindig maradjon a törölközőknél, amíg a többiek fürdőznek - emelte ki, s hangsúlyozta, hogy ha a csomagjainkat letakarjuk, az csak a naptól óvja meg a tárgyainkat, de a bűnözőket nem tartja távol.
Szabó Pétertől megtudtuk, személyre szabott vagyonvédelmi tanácsokkal látják el a fürdőzőket, nemcsak kimondottan az idegenforgalmi szezonnal kapcsolatos vagyonvédelmi tanácsokat fogalmaztak meg, hanem az áldozattá válás területén osztottak megelőzési tanácsokat.
A főhadnagy hangsúlyozta, évről évre csökken a bűncselekmények száma, így mindenképpen fontosak az ilyen jellegű prevenciós programok. Az év folyamán lesz még hasonló Házhoz megyünk program.
Nagy Zsolt vezérigazgató a program kapcsán elmondta, örömmel fogadták a kezdeményezést, hiszen ez a fürdőnek előnyére válik, ha a rendőrség tájékoztatja a fürdőzőket, arra, hogy mire is kell ügyelni.
Nagy Zsot, a Várkertfürdő vezérigazgatója jó kezdeményezésnek tartja a programot

-A létesítmény passzív biztonsági eszközöket alkalmaz. A termálfürdőben ebben az évben cserélték le a kamerarendszert, hogy még jobb képminőséget tudjanak rögzíteni, de tervben van a többi épületrészben is a kamerarendszer újítása, bővítése, így kellő biztonsággal tudjuk fogadni a vendégeinket. Ezen kívül értékmegőrző széfeket is biztosítunk - tudtuk meg a vezérigazgatótól, akitől megtudtuk, szerencsére nem sűrűn fordul elő a fürdőben ilyen fajta visszaélés.
Mátyás István Győrből érkezett feleségével és nővérével a pápai strandra. Mint mondta, szeretik a pápai létesítményt, mivel sok a zöld terület.
-Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a rendőrség részéről a tájékoztatást. Mindig vannak zsebesek és egyéb ilyen személyek, akik az értéktárgyak eltulajdonítását elkövetik. Mi igyekszünk figyelni az értékeinkre, s olyan helyre pakolunk, ahol vannak szomszédok, akik figyelnek a mi értékeinkre, s mi is az övékre - mondta a strandoló.
A rendőrség munkatársai egy kedves gesztussal örvendeztették meg a fürdőzőket, vagyis a Police Cafe elnevezésű program keretein belül a rendőrség standjánál finom kávéval vendégelték meg az érdeklődőket, valamint apró ajándékokat is kaphattak.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!