Övvizsgával zárult a judotábor


2020-07-08 11:41:01  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Pápai Judo Akadémia  | 


Övvizsgával zárult a judotábor főképe
2020-ban is Nagytevelen táborozott a Pápai Judo Akadémia, a bentlakásos tábor maximális létszámmal működött.

Egy nap alatt lezárult a Pápai Judo Akadémia nyári táborába való jelentkezés, miután pillanatok alatt betelt a meghirdetett 30 fős létszám. A nagyteveli tornaterem ideális helyszínéül szolgált az együtt töltött napoknak, a résztvevők az udvaron sátorban vagy a teremben hálózsákokban aludtak.

- A koronavírus-járvány miatt úgy gondoltuk, hogy idén nem rendezzük meg a tábort, ám miután a kormány bejelentette az enyhítéseket és lehetett táborokat szervezni, a szülők és a gyerekek kéréseinek eleget téve szervezésbe fogtunk - mondta Mezei Csaba táborvezető, az akadémia szakmai vezetője. - A táborban természetesen a judo tette ki a nap jelentős részét, igyekeztünk bepótolni a kimaradt hónapokat, a délelőtti és délutáni edzések mellett minden nap kilátogattunk a nagyteveli strandra, emellett foci, asztalitenisz, lovaglás várta a fiúkat és a lányokat. A napi három étkezés mellett kellő figyelmet fordítottunk a megfelelő gyümölcsfogyasztásra is, naponta körülbelül 50 kilogramm dinnye fogyott el, estére mindenki kellemes fáradtsággal tért nyugovóra. Örülünk, hogy a fegyelemmel sem volt probléma, minden edző ilyen fegyelmezett, tisztelettudó tanítványokat kíván magának, akikkel öröm dolgozni.

Az utolsó napon övvizsga zajlott, a judokák közül 32-én tettek sikeres vizsgát 6-tól 1 kyu-ig! A vizsgabizottság elnöke Pákozdi Csaba, VI. danos mester volt. Az akadémia tagjai ezúttal is ragyogó vizsgákat mutattak be, mindannyian új övfokozatot szereztek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!