Tagokat is toboroztak a kézitáborban


2020-07-07 13:33:28  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tagokat is toboroztak a kézitáborban főképe
Immár 12 éve töretlen népszerűségnek örvend a Kilián DSE kézilabda tábora, az idei nyár első turnusában közel 40-en vettek részt.

Kor-és játéktudás alapján három csoportban zajlottak a Weöres Sándor Általános Iskola tornatermében a foglalkozások, a főszerepben természetesen a kézilabda volt, emellett strandlátogatás, sok játék, szabadidős tevékenységek szerepeltek az öt nap programkínálatában.

- Idén is két turnusban rendezzük a kézitábort, melyre az 5-16 év közötti korosztály jelentkezését várjuk - mesélte Koncz Sándor, az egyesület edzője. - A célunk az, hogy nyáron se pihenjenek olyan sokat a gyerekek, akik a járvány miatt most még nagyobb kedvvel vettek részt az edzéseken. A mozgási lehetőség biztosítása mellett a tábor másik célja a tagtoborzás, szeretnénk növelni utánpótlás-bázisunkat, nagy örömünkre már az első turnusba is érkeztek olyanok, akik még nem igazolt játékosok. A legkisebbek egy-két kivétellel most találkoztak először a szivacskézilabdával, nekik fejlesztő gyakorlatokat tartottunk, a középső csoportra fejlesztő- valamint ügyességi feladatok, kapuralövés várt, míg a legnagyobbak - akik már igazolással rendelkeznek - március óta nem találkoztak egymással, nem játszhattak teremben, így nagyon várták már a közös játékot, ki is használtak minden percet. Nagyon jó kis csapat jött össze idén, a fegyelemmel semmi probléma nem volt, mindenki nagyon ügyesen végezte a számára összeállított edzésfeladatokat.

A tábor második turnusát augusztus 10-14. között rendezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!