Pálosan szép az élet! - Pálos rendtörténeti vándorkiállítás a Fő utcán


2020-07-06 17:13:44  | cikk: Babos Petra  | 


Pálosan szép az élet! - Pálos rendtörténeti vándorkiállítás a Fő utcán főképe
Különleges vándorkiállítás látható a Fő utcán egy autóbuszban. A Pálosan szép az élet címet viselő tárlat a magyar pálos rend múltját elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. A vándorkiállítás célja, hogy ne csak a katolikus, a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.
A pálosok 1638. júniusában érkeztek Pápa városába, és rögvest megkezdődött Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt első templomuk megépítése, amelyet 1638. november 14-én már fel is szenteltek. Acsády Ádám veszprémi püspök jelentős adománnyal járult a költségekhez. Munkájukat hamar megkezdték, dolgoztak, tanítottak, hitüket terjesztették. A katolikusság határozottan terjedni kezdett. Hamar megkezdték saját oktatási intézményük megszervezését is, amelybe 1660-ban már száznál is több diák járt.
A kiállítás egy autóbuszban kapott helyet

Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából a Magyar Pálos Rend tagjai 2020-ban, a rendalapító emlékének szentelt évben számos eseménnyel, a rendet bemutató nemzetközi kiállítással és más programokkal kívánnak minél nagyobb nyilvánosság előtt bemutatkozni.
-A kiállítás arról híres, hogy nem a látogatónak kell a tárlathoz elmennie, hanem a kiállítás megy városról városra. Budapestről indult a busz, onnan Lengyelországba mentünk, majd visszatértünk Magyarországra és számos városban járunk már. A korona-vírusjárvány idején szüneteltünk, így nemrégiben indult újra a buszos rendtörténeti vándorkiállítás. Nagy örömünkre, a héten Pápán, a Fő utcán láthatják a kiállítást az érdeklődők - tudtuk meg Petőcz László, a busz sofőrjétől.
A látogatót több interaktív lehetőség segíti. A Misztrál együttes által előadott dalban például olyan települések nevei szerepelnek, ahol pálos kolostorok működtek a történelmi Magyarország területén. A busz hátuljában 20 perces riportokat láthatunk a televízióban pálos szerzetesekkel.
-A szervező tudta, hogy hol vannak az országban pálos érdekeltségű épületek, így nem véletlen, hogy Pápán a Fő utcán álltunk meg.
A tárlat ingyenes, ám, aki felszáll a buszra, mégis kap egy menetjegyet.
-Van egy menetjegy, amelyik Boldog Özsébet ábrázolja. A képeslap tetejét, ha letépjük, belehelyezzük a menetjegy érvényesítőbe és a két évszám között, 1270 és 2020 közötti pontot lyukasztja ki, ezzel is maradandó emléket biztosítunk a látogató számára - tette hozzá Petőcz László.
Dr. Hermann István könyvtárigazgató a vándorkiállítás kapcsán elmondta, Pápán már a betelepülés előtt is voltak pálos hagyományok. Több malmot is kaptak ajándékba Garai Miklóstól, de voltak földterületeik is a pálosoknak.
A rendhagyó tárlatot Unger Tamás alpolgármester és dr. Hermann István könyvtárigazgató is megtekintette

-A reformáció korában alig-alig volt katolikus hitélet, amikor Csáky László került a város földesúri székébe, ő az Esterházyaktól bérbe vette a birtokot. Csáky határozott szándéka volt, hogy a vallási arányokon megpróbál változtatni, ezt az akkori időkben szerzetesekkel próbálta elérni. Először egy jezsuita gyóntatót hozott a kastélyba, de igazából a pálosok lettek azok, akik ezt megoldották. Egy lengyel származású pálos vezetésével négy szerzetes jött a városba és egy hatalmas házat vett. Ez a ház a mai Bencés templom, a Türr Gimnázium és a Járási Hivatal. Ezek a szerzetesek elkezdték a munkát, s mintegy harminc év alatt Pápán 100 diák járt a pálosokhoz. Későbbiekben a pálosok átalakítása révén megváltozott a város vallási összetétele, a protestánsok visszaszorultak, a katolikusok pedig előtérbe. A város Fő tér körüli része katolikus városrész - tudtuk meg a könyvtár igazgatójától, aki hozzátette, aki megtekinti a vándorkiállítást, utána érdemes neki a közelben található bencés templomot is megnéznie.
A busz július 9-ig lesz városunkban. A tárlat naponta 10 és 18 óra között látogatható ingyenesen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!