Megrongálták a piac fémszerkezetét (frissítettük cikkünket)


2020-07-03 11:02:23  | cikk: HuHa  | 


Megrongálták a piac fémszerkezetét (frissítettük cikkünket) főképe
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a piac főbejárata feletti fémszerkezet sérülését, a károkozást ma reggel észlelték a piac munkatársai. Bakó Istvántól, a Városgondnokság vezetőjétől megtudtuk, a tegnapi piaczáráskor még ép volt a perforált, bordázott fémfelület, így vélhetően az éjjel érte az a külső behatás, melynek eredményeként körülbelül 4 méter magasan, 40 centiméter szélesen beszakadt és körülötte 1 négyzetméter felületen eldeformálódott a fémlemez.
Körülbelül 4 méter megasan van a sérülés

-A kár felmérése folyamatban van, a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk - közölte hírportálunkkal, hozzátéve, a megrongálódott szerkezet nem javítható, mindenképpen ki kell cserélni.
Bakó István úgy véli, ezt a sérülést madár nem okozhatta, mindenképpen emberi cselekedet eredménye. A helyszínen a térkőburkolaton nyomot nem találtak, ami bármi segítséget adna arra, hogy megállapítsák, mi történhetett.

Legfrissebb információink szerint nem szándékos vandalizmus áldozata lett a piac épülete, egy nagyméretű tehergépkocsi okozta a kárt egy közlekedési manőver során.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!