Meggyőző játék, szép Perutz gólok


2020-07-01 23:20:05  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Meggyőző játék, szép Perutz gólok főképe
Első nyári felkészülési mérkőzésén 3-0-ás győzelmet aratott a Tolna megyei Majosi SE felett a Perutz FC.

Öt edzéssel a háta mögött játszotta első tesztmeccsét a pápai együttes, az ellenfél az a Majosi SE volt, mely a Tolna megyei bajnokság megnyerése után ősszel mutatkozik be az NB III-ban. A vendégek kicsivel előrébb járnak a felkészülésben, hiszen már két tesztmeccset játszottak, a Baranya megyei első osztályban szereplő Lovászhetényt 4-0-ra győzték le, másnap az NB II-be feljutott Pécstől 4-0-s vereséget szenvedtek.

A villanyfényes mérkőzés első félidejében a hazaiak domináltak, Császár és Mogyorósi lábbal, Böröczky fejjel nem állt messze a gólszerzéstől. A 21. percben Irmes jobb oldali beadását Kalász tűzte rá, Steinbach kapus azonban védeni tudott. Fél óra játék után aztán góllá érett a mezőnyfölény, Kalász pontos beadását Császár fejelte vissza, Szabó pedig hat méterről a jobb sarokba lőtt 1-0. Az első játékrész ráadásában Irmes jó ütemű passzát megint Szabó küldte rá, a vendég hálóőr azonban nagy reflexmozdulattal védett. A szünetben nyolc helyen változtatott Lengyel Ferenc, a három próbajátékos, Schener, Herbert és Orbán maradt csak a kezdőből a pályán. A játék képe nem változott, és nem is kellett sok idő, hogy három húzásból megszülessen a második pápai gól: Hanzl hajszálpontos indítását Márton adta középre, az érkező Skribának három méterről már nem volt nehéz dolga 2-0. A folytatásban Skriba megszerezhette volna második gólját, ám centikkel célt tévesztett, a 3-0-s végeredményt Hanzl állította be, aki mesterien tekert a bal felsőbe.

Lengyel Ferenc: Magabiztos játékkal, szép gólokkal egy kulturált, bátran játszó csapatot győztünk le. Mindkét félidőben vegyes csapattal játszottunk, több próbázóval, fiatalokkal. 70 percig meg voltam elégedve, az utolsó 20 perc nem tetszett, többet hibáztunk, így a hajrában az ellenfél is eljutott a kapunkig. Összességében frissen, a megbeszéltek szerint játszottunk, első edzőmeccsnek jó volt.

Felkészülés, 1. mérkőzés
Perutz FC - Majosi SE 3-0 (1-0) Gsz.: Szabó Zs., Skriba, Hanzl

Perutz FC: Schener - Herbert,Dóczi, Császár - Böröczky - Orbán, Mogyorósi, Baldauf, Kalász, Irmes - Szabó Zs., csereként pályára lépett: Zsirai, Skriba, Iványi, Cser, Szilágyi, Benecz, Molnár T., Nagy T., Hanzl, Márton, vezetőedző: Lengyel Ferenc.

Majosi SE: Steinbach - Vituska, Szeiler, Bognár, Kugli, Várda, Kovács, Széles, Hock, Petrovics, Szeinbach, csereként pályára lépett: Sztruhár, Jerabek, Pál, Hegedűs, vezetőedző: Tihanyvári László.

A pápai csapat július 4-én 11órai kezdéssel Mosonmagyaróváron lép pályára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!