Imázsfilmek Pápáról


2020-06-29 14:46:23  | cikk: HuHa  | 


Imázsfilmek Pápáról  főképe
Ma délelőtt mutatták be azokat az imázs- és reklámfilmeket, melyeket a Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. készíttetett a múlt évben a város népszerűsítésére, illetve a pápaiak identitásának erősítésére. A kisfilmek bemutatóját március elejére, az idegenforgalmi szezon kezdetére tervezték eredetileg, a koronavírus-járvány miatt azonban az idei szezon csak most indulhatott, így a filmek nyilvánosság előtti megjelentetését is mostanra tették át - tudtuk meg Boros Katalintól, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Az Esterházy-kastélyban tartott bemutatón azoknak a turisztikai attrakcióknak a vezetői vettek részt, melyek szerepet kaptak a filmekben, s melyeknek saját kis spot is készült, így kastély mellett a Várkertfürdőnek, a Kékfestő Múzeumnak, a Pannonia Reformata Múzeumnak, de készült 30 másodperces film a belvárosról, a templomokról és az Esterházy-családhoz való kötődés kapcsán a gannai római katolikus templomról is. A két fő alkotás a város egészéről ad képet, egyik Pápára csalogató, turisztikai célú, másik pedig a helyieknek szól, s azt meséli el, miért jó pápainak lenni.
-Két közel 3 perces film készült és hét darab 20-30 másodperces spot, azzal a céllal, ha az egyes attrakciók vagy a város lehetőséget kap arra, hogy valahol hirdessen, akkor gyorsan, jó minőségű, kész anyagot tudjon ehhez adni - tájékoztatott Boros Katalin.
Dr. Áldozó Tamás polgármester beszélt a városmarketing filmek céljáról

A bemutatón dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a vendégeket, mint mondta, már régen megkezdődött az a városmarketing tevékenység, melynek részeként elkészültek ezek a kisfilmek is.
-Olyan filmeket akartunk készíteni, melyek vonzó képet adnak a városról, amikkel sokakat meg tudunk szólítani. Kifejezetten az volt a célunk, hogy városon kívüli vállalkozásokkal dolgozzunk együtt a film készítésében, hiszen mi nem tudunk megszabadulni azoktól a közhelyektől, amik részünkké váltak az elmúlt évtizedekben. Természetesen ez a másfajta szemlélet is hasonlít arra, amit mi is magunkénak tudunk - fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy a filmek minél több felületen megjelennek, sokak tetszését elnyerik és jól szolgálják azokat a célokat, melyek érdekében készültek.
-Ezeknek a filmeknek több célja van, egyrészt az, hogy megszólítson embereket turistaként és a városba csalogassa őket, de arról is szólnak, hogy legyünk büszkék arra, amink van, legyünk büszkék arra a helyre, ahol élünk, merjük megvallani pápaiságunkat és erősítsük a helyi identitástudatot - közölte érdeklődésünkre.
A pápai turisztikai attrakciók vezetői vettek részt a filmek bemutatóján

A két városfilm egyikében, a pápaiaknak szólóban az alkotók azt öntötték képekbe és szavakba, miért jó pápainak lenni. A filmben többen is elmondják ezzel kapcsolatos érzéseiket, többféle megközelítésből vallanak a pápaiaságról, sokszínű képet mutatva ezzel a városhoz kötődésükről. A megszólalók között van Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója is.
-Kellemes emlékeim vannak a forgatásról, de az ezzel járó nyüzsgés mellékes. Pápáról beszélni jó dolog, főleg a régi Pápáról, a múlt örökségéről, ami ma is látható! Mit jelent pápainak lenni, ki vagyok én - ez alapkérdés. Azt pedig, hogy ki vagyok én, azt Pápával összefüggésben meg lehet fogalmazni, ez nagy dolog - vélte és hozzáfűzte, mindez nagyon jól megjelenik a filmben. A gyűjteményi igazgató szerint, újra fel kell fedezni városunkat és az országot is mindazoknak, akikben van affinitás arra, hogy feltegyék a kérdést, ki vagyok én. És ehhez, el kell jönni Pápára is. Köntös László hozzátette, minden on-line felületükön közzéteszik a róluk szóló kisfilmet és a várost bemutatókat is.
-Az ótemplom és a Pannonia Reformata Múzeum az én személyes életemben is egy óriási élmény, nem gondoltam volna, hogy megélem, hogy a város része lehet a régi református templom az udvarral, múzeummal. Ez egy fantasztikus dolog. Az, hogy a dunántúli reformátusság szellemi központja itt van Pápán, egy igazából katolikus városban, ez szenzációs. Az, hogy itt van az ország egyik legnagyobb zsinagógája, az is szenzációs dolog. Pápa izgalmas hely mindazok számára, akiknek az izgalom kulturális élményt jelent. Aki eljön ide, rácsodálkozik, ez fantasztikus és mind a miénk - fogalmazott.
Boros Katalin ügyvezető elmondta, már a napokban minden érintett megjelentetheti a filmeket saját felületein

Boros Katalin meglátása szerint, ezek a filmek kiválóan rávilágítanak arra, hogy milyen értékek között élnek a pápaiak.
-Szerettük volna megmutatni a pápaiaknak is, hogy ami mellett nap mint nap elmennek, ami számukra természetes, az csak nekik ilyen természetes, annak, aki messziről jön ide, nagyon különleges dolog. A filmnek az az üzenete, hogy a hétköznapokban próbáljuk meg mi is az ideérkezők szemével nézni a várost és megtalálni benne azt, ami szép, ami megkülönböztet minket más ekkora településtől, ami kiemel minket azok sorából, hiszen olyan gazdag történelmi, épített, kulturális és szellemi örökséggel, ami itt van, nem büszkélkedhet minden harmincezres város.
Az ügyvezető azt is hangsúlyozta, a turisztikai célú városfilmmel szeretnének minél több távol élő embert megszólítani, felkelteni az érdeklődést városunk iránt, s abban bíznak, hogy ennek hatására még több látogató érkezik Pápára.
Látványos képek hívogatják a városba a látogatókat a filmekben

Boros Katalin egyébként jó élményeket őriz a forgatásról és az utómunkákról, mint mondta, minden közreműködő nagyon rugalmasan alkalmazkodott a filmkészítéssel járó különleges helyzetekhez és mindenki azon dolgozott, hogy ezek a filmek jól sikerüljenek. Mindezért köszönetet is mondott a film elkészítésében résztvevőknek. Azt is megtudtuk, a két kisfilmet és az egyes attrakciókról szóló spotokat minden érintett megkapja, melyet aztán saját felületein megjelentethet marketing célokkal, felhasználhat hirdetésekhez, sőt a Platán birtokában van a többórányi nyersanyag is, amely újabb kisfilmek alapanyaga lehet. A már elkészülteket már a napokban megtekinthetik az érdeklődők az Esterházy-kastély és a többi turisztikai attrakció különböző közösségi és marketingcélú felületein.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!