Újra indul a személyes ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban


2020-06-18 16:13:54  | cikk: HuHa  | 


Újra indul a személyes ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban főképe
A veszélyhelyzet elmúltával, jövő héttől ismét biztosítja a személyes ügyfélfogadás lehetőségét a polgármesteri hivatal - jelentette be ma délután dr. Nagy Krisztina jegyző. A városházán tartott sajtótájékoztatón elmondta, három hónappal ezelőtt, március 16-án született a rendelkezés a személyes ügyfélfogadás korlátozásáról a koronavírus-járvány miatt. Ez azt jelentette, hogy a személyes ügyfélfogadást nem biztosították a hivatal területén, de az ügyfélszolgálati irodán kialakítottak egy olyan pontot, ahol a hivatal munkatársai személyesen rendelkezésre álltak: tájékoztatást adtak, szakmai segítséget nyújtottak, nyomtatványokat adtak át és kérelmeket fogadtak be az ügyfelektől. Azokban az ügyekben, ahol a jogszabály kötelezővé tette a személyes találkozást az ügyfelekkel - így például a házasságkötéssel kapcsolatos ügyintézésnél - ez idő alatt is biztosították a személyes ügyfélfogadást.
Dr. Nagy Krisztina jegyző tájékoztatott a személyes ügyfélfogadás újraindításáról

-Azt kértük, hogy lehetőség szerint elektronikusan, e-mailben, telefonon vagy postai úton keressék meg a polgármesteri hivatalt az ügyek intézésével - emlékeztetett, kiemelve az elmúlt három hónap alatt az ügyfélfogadás korlátozásával kapcsolatban nem érkezett panasz a hivatalba.
-Ezúton is köszönöm ügyfeleink együttműködését és türelmét a korlátozás miatt - hangsúlyozta.

Június 22-től ismét megnyílik a személyes ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban a veszélyhelyzet előtti rend szerint. Ez azt jelenti, hogy kedden és pénteken 8 és 12 óra között, szerdán pedig 8 és 12, illetve 13 és 17 óra között tartanak személyes ügyfélfogadást. Az első személyes ügyfélfogadási nap  tehát június 23-án, kedden lesz.
Jól működött az elektronikus, telefonos ügyintézés, ennek lehetősége továbbra is fennáll

A jegyző arról is beszámolt, az elmúlt hónapokban, a korlátozás idején nagyon sokan éltek az e-mailes ügyindítás, telefonos érdeklődés lehetőségével és azt javasolta, aki ezt kényelmesebbnek találta, továbbra is így intézze hivatali ügyeit, hiszen ezek az ügyintézési módok ezután is rendelkezésre állnak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!