Augusztus 2-án rajtolhat az NB III


2020-06-11 10:36:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Augusztus 2-án rajtolhat az NB III főképe
A Magyar Labdarúgó-szövetség tervei szerint augusztus 8-án kezdődhet az élvonalbeli-, egy héttel korábban pedig a másod-és harmadosztályú labdarúgó bajnokság 2020/2021-es idénye - értesült a Nemzeti Sport.

A koronavírus-járvány az összes európai futballbajnokságra hatással volt, továbbra is sok a kérdőjel, több helyen még a jelenlegi idényt sem folytatták. A Nemzeti Sport értesülése szerint az MLSZ úgy tervezi, hogy az élvonal küzdelmei augusztus 8-án, a másod-és harmadosztályéi augusztus 2-án kezdődhetnek, míg az átigazolási időszakot kitolnák szeptember 22-ig.

Az NB III-ban induló Perutz FC felkészülése június 24-én rajtol, információink szerint az edzőmérkőzések programja már kezd körvonalazódni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!