Változatos programkínálat az Esterházy-kastély nyári táboraiban


2020-06-02 19:29:06  | cikk: hp  | 


Változatos programkínálat az Esterházy-kastély nyári táboraiban főképe
A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően, ám az egészségügyi szabályok szigorú betartásával megtarthatóak a nyári táborok. Az Esterházy-kastély hét turnusban kínál változatos, színes programokat a gyerekeknek július 6-tól augusztus 28-ig. Ennek részleteiről Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt.
Mint mondta, az Esterházy-kastély minden évben szervez nyári tábort a gyerekeknek.
-Horváthné Bátor Mária idén is nagyon változatos programot állított össze a táborozóknak. Minden héten volt egy kirándulás, de idén ez most elmarad, a programokat elsősorban a városra fókuszáljuk. Aki ismeri már Marcsi nénit, tudja, hogy a gyerekek nem fognak unatkozni egyetlen percig sem, hiszen színes programokkal várjuk majd őket - tudtuk meg Boros Katalintól, aki hozzátette, abból indultak ki, hogy a szülők szabadsága is véges, s lehet, hogy az elmúlt időszakban sokat ki kellett venniük, ezért most nemcsak egy hónapra, hanem egészen a nyár végéig kínálják a tábor programját,s természetesen az érdeklődés függvényében indítják el azokat. Egy-egy táborban maximum 15 fő vehet részt.
-A gyerekeket idén is változatos programokkal várjuk. A tábor központi helyszíne a kézműves műhely lesz. Az itt található konyhát sosem hagyjuk kihasználatlanul, mindig sütnek-főznek Marcsi nénivel valami finomat a gyerekek. A Fő téri levendulákat is mindig felhasználják, s valami ötleteset készítenek. Nálunk a kézműveskedés elmaradhatatlan része a tábornak. Lesz bringóhintózás, és persze játék, játék, játék minden mennyiségben. Igyekszünk a kastély és környezet adta lehetőségeket maximálisan kihasználni - tette hozzá az ügyvezető.
Jelentkezni a 06-70-314-1959-es telefonszámon lehet, információt a kastély Facebook oldalán lehet kérni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!