Június 8-án kezdődik lomhulladék gyűjtési program


2020-05-23 11:48:18  | cikk: HuHa  | 


Június 8-án kezdődik lomhulladék gyűjtési program főképe
A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések országos enyhítésével Pápán is egyre több helyen visszaáll az élet a megszokott rendjébe. A Közszolg Kft. már megnyitotta ügyfélszolgálati irodáját és júniusban elindul a kötelező közszolgáltatásként biztosított lomhulladék gyűjtés is - tudtuk meg Mészáros Csaba ügyvezetőtől.
Mészáros Csaba ügyvezető adott tájékoztatást a változásokról

Az évekkel ezelőtt bevezetett rend szerint a Közszolg házhoz menő rendszert biztosít, ezzel elkerülve, hogy az ingatlanok elé rakják ki a lakosok a feleslegessé vált holmikat. A szolgáltatásnak ez a módja azonban személyes érintkezéssel jár, amit az elmúlt hónapokban kerülni kellett, így hagyományosan áprilisban induló program kezdetét elhalasztották. Június 8-tól azonban ismét lehet igényelni a térítésmentes lomhulladék szállítást.
-Június második hetében indítjuk a házhoz menő lomhulladék gyűjtést, melyet úgy szervezünk át, hogy júniusban az első három gyűjtőkörzetben le tudjuk bonyolítani, tehát az elhalasztott első két körzet lakói is ekkor tudják igényelni a begyűjtést - mondta el az ügyvezető. Az első körzetbe a tókertiek tartoznak és a belváros Tókert felőli részén élők, a második körzet az Erzsébetvárost és a belváros arra eső részét jelenti, a harmadik körzetet pedig Felsőváros és a belváros ezzel határos része alkotja. A részletekről hirdetéseket tesznek közzé, és a bejelentéshez használatos 89/314-900-as telefonszámon is lehet érdeklődni.
A részleteket megjelenő hirdetések is tartalmazzák

Ahhoz, hogy a három körzet lomhulladék gyűjtését el tudják végezni június hónapban, a Közszolg rugalmas szolgáltatási rendet vezet be, eddig hetente egy-két napon végezték ezt a feladatot az ügyfelekkel való egyeztetés alapján, most a hét minden munkanapján biztosítják ezt igény esetén, ha pedig ez nem lesz elegendő, további átszervezéssel oldják meg a lomok gyűjtését. Júliustól tervezetten visszaáll a megszokott rend, így szeptember végéig mind a hat gyűjtőkörzetben elérhető lesz a szolgáltatás, októberre pedig - szintén a megszokott módon - pót begyűjtési időszakot hirdetnek.
Az ügyfélszolgálati iroda már megnyitott

A Közszolg Kft. a héten már megnyitotta ügyfélszolgálati irodáját is az Árok utcában, azonban azt kérik, csak akkor éljenek a személyes ügyintézés lehetőségével a lakosok, ha ez feltétlenül szükséges. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatták, hogy az ügyintézés zavartalanul működött telefonos, e-mailes és postai úton is. A személyes kontaktus leginkább a szabványos gyűjtőedény és a többlethulladék elhelyezésére szolgáló zsákok megvásárlásához szükséges, az Árok utcai iroda e célra is rendelkezésre áll. Az ügyfélszolgálaton nagy hangsúlyt fektetnek továbbra is a biztonsági óvintézkedésre, az előtérben könyökkel működtethető kézfertőtlenítőt szereltek fel és azt kérik, hogy az ügyfelek viseljenek arcmaszkot és csak annyian lépjenek be az irodába, ahány ügyintéző munkatárs szolgálatban van. A gyűjtőedények szabványosra cserélésének határideje június 30., ez továbbra is érvényben van, az ilyen hulladékgyűjtők megvásárlására ismét van tehát lehetőség itt a Közszolg irodájában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!