Húsz százalékos az óvodai kihasználtság


2020-05-18 13:26:28  | cikk: HuHa  | 


Húsz százalékos az óvodai kihasználtság főképe
Április közepe óta egyre több kisgyermek számára kérnek a szülők óvodai ellátást, az önkormányzat pedig valamennyi intézményét működteti a járvány elleni védekezés szabályainak betartásával. Dr. Áldozó Tamás polgármester többször egyeztetett az elmúlt hetekben a tagóvoda-vezetőkkel az ellátásról, az esetleges nehézségekről, tapasztalatai szerint az intézmények jól működnek most is. A városvezető ma délelőtt a Nátuskerti Óvodát személyesen is felkereste, hogy egyeztessen az óvodavezetővel. Az intézményekre vonatkozó biztonsági szabályok betartása miatt a megbeszélést az épület előtt tartották, a polgármester úgy vélte, ha a szülők egyelőre nem léphetnek be az óvodába, ő sem teszi.
Geszti Dóra tagóvoda-vezető és dr. Áldozó Tamás polgármester egyeztetett a Nátuskerti Óvoda működéséről

A Geszti Dórával folytatott beszélgetést követően Dr. Áldozó Tamás megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az önkormányzat feladata, hogy szolgáltatásokat nyújtson a helyiek számára - törvényben előírtakat és önként vállaltakat -, s a kötelező feladatok közül az egyik, a kisgyermekek intézményi ellátása.
-Fontosnak tartom, hogy az önkormányzat felkínálja ezt a szolgáltatást a szülők számára, hiszen az ő dolguk a döntés arról, hogy a kisgyermekük menjen óvodába, vagy sem, nem pedig az önkormányzaté vagy az intézményé.
Az új sportpályán nagyon sokat játszanak a gyermekekkel

Hozzátette, április közepétől kezdődően egyre nagyobb az érdeklődés az óvodai ellátás iránt, ezen a héten már 161 kisgyermek érkezését jelezték előre a szülők. Ez körülbelül 20 százalékos látogatottságot jelent, a sajtóban megjelent hírek szerint országosan egyelőre csak 10 százalékban élnek az óvodai szolgáltatás lehetőségével. A polgármester reméli, hogy ez azért van, mert a pápai szülők nagyobb arányban tudnak visszamenni a munkahelyükre dolgozni, az önkormányzat célja pedig az, hogy mielőbb visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.
-Úgy érzem, az óvodáinkban dolgozók nagyon jól kezelik ezt a rendkívüli helyzetet, pontosan tudják, milyen jelentősége van ennek a munkának a hétköznapokban és a válsághelyzetben is. Úgy érzem, az intézmények törekszenek a legnagyobb biztonságra, a kockázatok lehető legnagyobb minimalizálására, és ezt nagyon jól teszik - jelentette ki.
A városvezető arra számít, hogy a következő hetekben tovább növekszik az óvodai gyermeklétszám, aztán a nyári szünetet követően - amikor szintén kevesebb a gyermek - szeptembertől teljes kapacitással működhetnek.Játékosan tanulják a közlekedés szabályait

A Nátuskerti Óvoda gyermeklétszáma ebben a nevelési évben 97, ma közülük 11 számára kértek ellátást, de holnap már 15-en lesznek és várhatóan folyamatosan növekszik majd a kicsik száma. Geszti Dóra tagóvoda-vezető arról tájékoztatott, a gyermekek nagy örömmel jöttek vissza az oviba és nagyon jól érzik magukat. Az óvodai dolgozók fokozottan ügyelnek a biztonságra és az elővigyázatossági szabályokra. A szülők az ajtóban adják át gyermekeiket, az óvodások kislétszámú vegyes csoportokban töltik idejüket, így az étkezésnél és az altatásnál is tudják tartani a távolságot.
-Az ágyakat távolabb tesszük egymástól, az asztalnál is szellősebben ülnek a gyermekek és sok időt töltünk az udvaron. Az elmúlt hónapokban a szülők bizonyára sokat meséltek nekik erről a helyzetről, értik, elfogadják és nagyon rugalmasan állnak a mostani speciális helyzethez - mondta el tapasztalatait.
Az ovisok nagyon sok időt töltenek az udvaron

Mint megtudtuk, az óvónők az elmúlt hetekben felváltva voltak szabadságon, többen home office-ban dolgoztak, ők zárt facebook csoportokat hoztak létre és azon keresztül tartották a kapcsolatot a gyermekekkel. Padleteket készítettek, tevékenységi formákat ajánlottak számukra, amivel a szülőknek igyekeznek segítséget nyújtani az otthon töltött idő értékes kihasználására, az óvodában lévő kisgyermekekkel pedig az óvodapedagógusok foglalkoznak a megszokott rend szerint, csak kisebb létszámú csoportokban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!