Megindult a munka a Juhar utcában is


2020-05-13 22:45:28  | cikk: HuHa  | 


Megindult a munka a Juhar utcában is főképe
A Kopja utca meghosszabbításának kivitelezési munkáit már hetekkel ezelőtt megkezdte a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező cég, a hét elején pedig megindult a Juhar utcában is az építkezés. Mint ismeretes, ennek a két ipari parki útnak a fejlesztését tartalmazza A Pápai Ipari Park infrastrukturális fejlesztése című projekt, melyhez 800 millió forint európai uniós forrást nyert el a város.
A Juhar utca fejlesztése több elemből áll, funkciója, hogy kiszolgálja az iparterületeket úgy, hogy azzal növelje a közlekedés biztonságát és megteremtse a megfelelő feltételeit a gyalogos, kerékpáros közlekedésnek és a tömegközlekedésnek.
Megújul a Juhar utca, a munkák megkezdődtek

Az ipari park főutcája több mint két évtizeddel ezelőtt, több ütemben készült el, s mára a nagy terhelés miatt megérett a felújításra. Az iparterületen az elmúlt 10 évben szinte folyamatosan nőtt a foglalkoztatottság, az ide betelepült cégek bővítették kapacitásaikat, új csarnokokat építettek. Jelenleg is több mint háromezren dolgoznak az itt lévő gazdasági társaságoknál, az ő biztonságos közlekedésük feltételeinek a megteremtése fontos cél volt az önkormányzat számára, ezen túl pedig a növekvő teherforgalom számára is fontos a jó minőségű közlekedési infrastruktúra. A városvezetés arra számít, hogy az ipari park tovább fejlődik, újabb gazdasági társaságok találnak itt megfelelő helyre, a meglévők pedig tovább bővítenek, így a mostani beruházás a jövőt is szolgálja.
-Az lenne a cél, hogy minél többen válasszák a tömegközlekedést, valamint a gyalogos vagy kerékpáros közlekedést, amikor a munkahelyükre igyekeznek, hiszen többezer személyautót lehetetlen lenne elhelyezni. Ahhoz azonban, hogy a munkavállalók jó szívvel válasszák a kerékpáros vagy gyalogos közlekedést, esetleg a tömegközlekedést, ahhoz megfelelő feltételeket kell biztosítanunk - mondta dr. Áldozó Tamás polgármester, hangsúlyozva, a kerékpárút megépítése egy nagyon fontos lépés ezen a téren.
Dr. Áldozó Tamás és Rádi Róbert az útfejlesztés terveivel
 
A városvezetőtől megtudtuk, a Juhar utcai beavatkozási területen végzendő munkák vállalkozói díja 736 millió forint, az elnyert támogatási összegből 453 millió forintot biztosítanak ehhez, a többit pedig az önkormányzat fedezi. E projekt esetében is benyújtották már a többletforrás igényt, ha ez pozitív elbírálást nyer, külső forrásból tudják biztosítani a közel 300 milliós tételt. A polgármester kiemelte, ez a város egyik legfontosabb projektje, mely az adóbevételeket, munkahelyeket, családok jövedelmét generálja.

Az útfejlesztés a teljes Juhar utcát érinti a Külső-Veszprémi úttól az elkerülőig, összesen 1167 méter hosszúságban. Az úttest alépítményének megerősítése után új aszfaltburkolatot kap az útpálya, rendezik a csapadékvíz-elvezetést, kiépítik a közvilágítást, megújul a járda és kerékpárutat alakítanak ki a Külső-Veszprémi út és a Bocsor utca között. A legjelentősebb eleme a beruházásnak a körforgalom megépítése lesz, mely a Juhar-Bocsor-Nagysallói út csomópontjában készül el.
Most még az útpálya mellett dolgoznak

A héten megkezdett munkák egyelőre az úttestet nem érintik, a kivitelező a csapadékvíz-elvezető feletti réteget bontja le, ugyancsak elbontják a járda és a leendő kerékpárút nyomvonalának felső talajrétegét, amit aztán majd az új alépítmény megépítése követ. Az építkezést a Külső-veszprémi út felőli oldalon kezdték.
Rádi Róbert figyelmeztetett, az útfejlesztés jelentős forgalomkorlátozással jár majd, erről folyamatosan tájékoztatást kérnek a kivitelezőtől és az itt működő gazdasági társaságokat is értesítenie kell a kivitelezőnek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!