Törölték a vízilabda évadot


2020-05-11 18:48:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Törölték a vízilabda évadot főképe
Törölte a 2019/2020-as vízilabda-bajnoki idényt a Magyar Vízilabda-szövetség - írja a szervezet a honlapján.

A Magyar Vízilabda Szövetség márciusi rendkívüli elnökségi ülésén határozott arról, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, május 11-ei ülésén hoz újabb döntést. Ennek megfelelően hétfőn összeült az elnökség, és a Liga javaslatát tiszteletben tartva úgy döntött, törli a komplett bajnoki idényt, eredményt nem hirdet.

- Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás és a felnőtt bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ez nem teszi lehetővé a folytatást - nyilatkozta Vári Attila, az MVLSZ elnöke.

A döntés természetesen a Pápai SE vízilabda szakosztályát is érinti, a pápaiak a Dunántúli Vízilabda Liga ifjúsági és gyermek IV. pontvadászatában szerepeltek. Cseh László ifjúsági korú játékosai az alapszakaszból két fordulót tudtak lejátszani, míg a gyerekek a rájátszásban két körön voltak túl, a csoportot négyből négy győzelemmel a PSE vezette.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!