Honismereti kör


2009-09-17 10:46:25  | cikk:  | 


Szerdán 17 órára Antal László megyei felügyelő Az Országos Műemléki Felügyelőség szolgálatában című előadására gyűlt össze az érdeklődő közönség a Várkastélyban.
Az előadás eőtt Huszár János köszöntötte a megjelenteket, és pár mondatban ismertette a szeptember 18-án, pénteken tartandó kirándulás programját Magyargencsre, a nemrég átadott haditechnikai parkba.
Antal László megyei felügyelő a pápai műemlékekről, műemlék jellegű épületekről tartott előadást laikusok számára új és ritkán látható szemszögből fényképezett fotók vetítésével. Elsősorban eredeti, majd jelenlegi állapotukról beszélt, külön kiemelve a Nagytemplomot, az Arany Griffet, a Nátust és a ferences templomot. Hangulatos előadást tartott a Várkastély hajdani lakóinak, az Esterházy grófoknak az életéről, a főtéri templom óraszerkezetéről, freskóiról és a Barát utcai templom sekrestyéjéről. Részletezte a kastély istállójából kialakított Hotel Platán történetét is.
Az előadás végén Huszár János helytörténész felkérte Antal Lászlót, hogy legyen tagja a Honismereti Körnek; a jövőben is tartson hasonlóan színvonalas és érdekes előadásokat Pápa műemlékeiről.
A program kötetlen beszélgetéssel zárult.


Babos Petra


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!