Fertőtlenítették a pápai idősotthonokat


2020-04-27 12:12:43  | cikk: HuHa  | 


Fertőtlenítették a pápai idősotthonokat főképe
Ma reggel nem sokkal 9 óra előtt érkeztek meg az Egyesített Szociális Intézmény négy idősotthonába az MH Pápa Bázisrepülőtér irányítása alatt tevékenykedő fertőtlenítő rajok, hogy az épületekben elvégezzék a fertőtlenítést. A Teveli Úti Otthonháznál két raj dolgozott, a hat katona vegyvédelmi felszerelést öltött: speciális cipővédőt, ruházatot, kesztyűt és gázálarcot viselve kezdték meg előbb az udvaron, majd az épületbelsőben a munkát. Információnk szerint a speciális feladat elvégzésében résztvevő katonák több napos kiképzésen vettek részt, a Pápai Bázisreptér irányítása alatt működő fertőtlenítő rajok múlt héten kezdték meg munkájukat, azóta több idősotthonban is jártak már Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében.
Speciális védőfelszerelést viseltek a munkához a katonák

A helyszínenként 1,5-2 órán át tartó fertőtlenítéshez, az udvar hypós oldattal való bepermetezése után az időseket az udvaron helyezték el, hogy a lakótereket, folyosókat, vizesblokkokat és közösségi helyiségeket is fertőtleníthessék. Ez utóbbihoz 60-80 százalékos alkoholos fertőtlenítőt használnak a katonák.
Szalainé Tihanyi Andrea, az ESZI igazgatója felidézte, szerdán kapták az értesítést arról, hogy intézményüket is fertőtlenítik a honvédség speciális egységei. Természetes volt, hogy éltek ezzel a lehetőséggel, bár a pápai otthonokban nincs új koronavírussal fertőzött beteg, sem az ellátottak, sem a gondozó személyzet tagjai között.
-Megelőzési céllal kértük a fertőtlenítést, hiszen nekünk, szociális szakembereknek az a legfontosabb, hogy az idősek minél nagyon biztonságban legyenek - mondta. A pápai operatív csoport munkatársai pénteken végigjárták a négy helyszínt és egyeztettek az intézmény vezetővel a fertőtlenítés menetéről, az ESZI által elvégzendő előkészületekről. Az igazgató vasárnap délután valamennyi idősotthonban átbeszélte részlegvezető kollégáival, hogyan készítsék elő a lakótereket és egyéb helyiségeket a fertőtlenítéshez, megbeszélték, hogyan fogják elhelyezni az időseket, hogy az minél kevesebb kellemetlenséggel járjon számukra. Ehhez minden idősotthonban a megszokottnál nagyobb létszámú nővéri felügyeletet biztosítottak.
-A fertőtlenítés katonás rendben történik, a honvédség fertőtlenítő rajai rutinosan végzik feladatukat, köszönjük munkájukat - tette hozzá az intézményvezető.
Magasy Zsolt, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka (balról a második) kollégájával és Szalainé Tihanyi Andrea igazgatóval, dr. Áldozó Tamás polgármesterrel

A Teveli Úti Otthonháznál dr. Áldozó Tamás polgármester is jelen volt, az igazgatóasszonnyal és a bázisreptér parancsnokával egyeztetett a katonák munkájáról, melyért köszönetet mondott. A városvezető úgy fogalmazott, minden olyan minden olyan beavatkozásnak amelyik csökkenti a kockázatát a fertőzésnek nagyon nagy jelentősége van ezekben a hetekben. Hangsúlyozta, az ESZI egyébként is mindent megtesz lakóinak védelme érdekében, hiszen ezek az idősotthonok nagy kockázatnak vannak kitéve és a híradásokból lehet tudni, hogy máshol az országban, ahol az ilyen típusú intézményben fertőzöttek azonosítanak, ott mekkora a probléma.
-A mi intézményhálózatunkban ez a legnagyobb veszélynek kitett intézmény, úgy látom, hogy az ESZI kiválóan kezeli ezt a helyzetet. Természetesen kizárni nem lehet, hogy fertőzött legyen ezekben az intézményekben, de minden eszközt ki kell használni, amivel ezt a kockázatot csökkenteni tudjuk - jelentette ki. A polgármester hozzátette, sok más pápai intézmény munkatársaira is számíthat az Egyesített Szociális Intézmény, igazi társadalmi összefogás eredménye az a munka, amit elvégeznek.
Az időseknek másfél órára kellett elhagyniuk az épületet

11 óra 30 perckor Szalainé Tihanyi Andrea igazgató arról tájékoztatott, a fertőtlenítés valamennyi helyszínen befejeződött, a jegyzőkönyvek elkészítése és a katonák levonulása zajlik, ezzel párhuzamosan pedig a nővérek megkezdték az idősek visszakísérését szobáikba.

Képek:


Címkék: járvány
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!