Május elején még nem indul el a lomhulladékgyűjtési program


2020-04-23 14:50:58  | cikk: HuHa  | 


Május elején még nem indul el a lomhulladékgyűjtési program főképe
Május elején még nem indítja el lomhulladékgyűjtési programját a Közszolg Kft. - tájékoztatta a sajtó képviselőit Mészáros Csaba, a Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezetője. Emlékeztetett, március végén jelentette be, hogy a koronavírus-járványra vonatkozó intézkedések bevezetése miatt a hagyományosan áprilisban induló lomhulladékgyűjtési program kezdését elhalasztották, hiszen ez a szolgáltatás nem valósítható meg személyes kontaktusok nélkül, a személyes érintkezések elkerülése pedig a járvány terjedésének megakadályozásában elődleges feladata mindenkinek. Akkor arról döntött, hogy áprilisban nem kezdik meg a szolgáltatást, most pedig arról adott hírt, hogy május elején sem indítják el a programot.Aki teheti, most a hulladékudvart se keresse fel - ezt kéri a Közszolg

-A legfrissebb hírek szerint a márciusban meghozott korlátozó intézkedéseket a kormány május elejéig mindenképpen fenntartja és ha később el is kezdődik ezeknek az intézkedéseknek a lazítása, az nagyon lassan és fokozatosan fog megtörténni. Ennek megfelelően azt a döntést hoztam, hogy májusban nem kezdjük meg a házhoz menő lomhulladékgyűjtést - jelentette ki. Mint mondta, a központi rendelkezések figyelembevételével május közepén fognak dönteni a júniusi kezdésről.
Hangsúlyozta, kollégáival különböző megvalósítási lehetőségeket dolgoznak ki a szolgáltatás elvégzésére, hiszen törvényi előírás az évi egyszeri lomhulladék begyűjtés biztosítása. Ennek végleges módjáról annak ismeretében fognak dönteni, hogy mikor kezdhetik meg a tevékenységet, lehet, hogy elegendő lesz a körzetek szerinti begyűjtés időbeni eltolása, lehet, hogy időben összesűrítik a lomhulladékgyűjtést.
A lomhulladékgyűjtés szolgáltatását idén is biztosítani fogják - hangsúlyozta Mészáros Csaba

A háztartásokban keletkező lomok leadásának másik módja, ha a szolgáltatást igénylő a hulladékudvarba beszállítja a feleslegessé vált holmikat, ám ebben is felelős döntést és az általános járvány elleni védekezési szabályok betartását kérte az ügyvezető. Elmondta, felmerült annak a gondolata, hogy átmenetileg a hulladékudvar szüneteljen, hiszen a személyes kontaktusok itt sem elkerülhetők a dolgozók és a lakosság között, ezt azonban a jogszabályok nem teszik lehetővé, így a Szabó Dezső utcai telephely változatlan nyitvatartással üzemel.
-Húsvét előtt, a kijárási korlátozás meghirdetése idején jelentősen megnövekedett a hulladékudvar igénybevétele, hosszú sorok álltak a kapu előtt, hiszen a döntésünk értelmében egyszerre csak két ügyfél tartózkodhatott a hulladékudvarban. Ezt is úgy oldottuk meg, hogy egy plusz munkatársunk közreműködésével biztosítottuk, hogy az ügyfeleknek ne kelljen bejönnie az irodába az adategyeztetéshez - idézte fel Mészáros Csaba - számomra kissé érthetetlen volt, hogy a maradj otthon! felszólításból miként lett vándoroljunk el a hulladékudvarba szlogen, hiszen olyan jellegű hulladékokkal érkeztek a lakosok, amik feltehetően nem akkor keletkeztek és amiknek a leadása várhatott volna még.
Az elmúlt hetek "termése" - biztos, hogy nem minden leadott tévé most vált hulladékká

A Közszolg Kft. ekkor egy közleményt is megfogalmazott az ügyfelek felé, azt kérve, hogy a hónapok, évek alatt összegyűlt lomhulladékok, építés-bontási törmelékek és elektromos hulladékok hulladékudvarba szállítását lehetőleg halasszák el a veszélyhelyzet utáni időre és lehetőleg ne a kijárási korlátozás idején keressék fel a Szabó Dezső utcai telephelyet.
-Most is azt kérem, hogy a hulladékudvart csak a legindokoltabb esetben vegyék igénybe ügyfeleink és legalább a lomhulladékok tekintetében várják meg a házhoz menő gyűjtés elindulását, hiszen valamilyen módon az idén is biztosítani fogjuk ezt a szolgáltatást! Természetesen tudjuk, hogy a zöldhulladék keletkezése most kezdődött meg és ennek elhelyezése nem mindenütt megoldott, bár a házi komposztálás lehetőségével sokan tudnának élni - fogalmazott.
A Közszolg döntéseivel és kéréseivel az ügyfeleket és saját munkatársait kívánja védeni

Mészáros Csaba hangsúlyozta, döntéseiket és kéréseiket az motiválja, hogy a lakosságot és saját munkatársaikat is szeretnék védeni a fertőzés veszélyétől, hiszen minden híradás arról szól, hogy a járvány terjedését úgy lehet megakadályozni és lassítani, hogy a személyes érintkezések számát a lehető legalacsonyabbra szorítják. Mind a házhoz menő lomhulladék-gyűjtés, mind a hulladékudvar igénybevétele elkerülhetetlenül személyes érintkezéssel jár, ezért kérik az ügyfelek türelmét.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!