47 karantén van érvényben városunkban


2020-04-20 16:14:45  | cikk: HuHa  | 


47 karantén van érvényben városunkban főképe
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mai információkat osztotta meg a sajtó képviselőivel dr. Áldozó Tamás polgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, járványügyi megfigyelés és járványügyi zárlat esetén a kormányhivatal értesíti a polgármestert, hiszen a jogszabály a polgármester kötelezettségévé teszi, hogy a zárlat és megfigyelés alatt állók ellátásáról gondoskodjon az önkormányzat. Ugyanakkor egy település polgármestere csak a saját településére vonatkozó információt kapja meg, tehát arról, hogy koronavírussal fertőzött pápai lakos van-e kórházban - Pápa esetében Ajkán -, erről nem kap hivatalos információt. Így a városvezetőnek csak akkor van információja erről, ha azt az érintett vagy családja közli és hozzájárulást ad a nyilvánosságra hozatalára - ilyen eset már volt városunkban -, vagy abban az esetben, ha ezt a közösségi médiában nyilvánosságra hozták. Koronavírussal fertőzött személy egyébként lehetne az otthonában is, hiszen az enyhe tünetekkel rendelkezők otthonukban is gyógyulhatnak - így van ez Nyugat-Európában is -, de ilyen a mai napon nincs Pápán és eddig nem is volt - tudtuk meg dr. Áldozó Tamástól.

-A járványveszély kihirdetése óta összesen Pápán 98 fő esetében rendelték el a járványügyi megfigyelést vagy zárlatot. A megfigyelés enyhébb megítélésű, a zárlat szigorúbb. Megfigyelés tipikusan az például, ha valaki külföldről lép be az országba, de semmilyen tünete nincs, zárlat esetén pedig valami megalapozza, hogy az adott személynek kontaktusa lehetett esetleg fertőzött személlyel - magyarázta a polgármester.

Az eddig elrendelt megfigyelés és zárlat közül 51-et már feloldottak, 47 esetben pedig még érvényben van jelenleg a megfigyelés vagy zárlat. A 47 főből 44 megfigyelés alatt áll, zárlat alá helyezett személy pedig 3 van városunkban - hangsúlyozta a mai napi adatokat.

A sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás arról is szólt, a város intézményeinek kötelezettsége, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket beszerezzék és ehhez korlátlan felhatalmazást kaptak a források oldaláról. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban két intézmény érintett kiemelten, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény és az Egyesített Szociális Intézmény, mindkét helyről rendszeresen kap tájékoztatást a városvezető a védőfelszerelések rendelkezésre állásával kapcsolatban. Az ESZI-nél jelenleg két hónapra elegendő felszerelés áll rendelkezésre és folyamatos az újabb megrendelések beszállítása, illetve a központi raktárból való készletezés.

-Sebészeti orr-szájmaszkból az ESZI jelenleg 17 600 darabbal rendelkezik, FFP2-es maszkból - mely magasabb védelmet biztosít - 1 000 darab van az intézménynél. Rendelkeznek 150 darab védőruhával, 200 darab lábzsákkal, 13 800 pár gumikesztyűvel is. Kézfertőtlenítőből 73 liter áll rendelkezésükre - további 200 liter szállítás alatt van - és a raktárban lévő felületfertőtlenítőn túl még 200 liter megrendelés alatt van - sorolta a számokat a polgármester. Kiemelte, az Egyesített Szociális Intézmény minden olyan védőeszközzel és megfelelő tartalékkal rendelkezik, ami a gondozottak ellátásához és az otthonközeli ellátást igénylőkhöz szükséges. Azt is kiemelte, a pápai idősotthonokban minden olyan képességgel rendelkeznek, ami a sajtó szerint a Pesti Úti Idősek Otthonából hiányzott, ugyanakkor azt is elismerte, ettől függetlenül, a vírus az ESZI-nél is megjelenhet, ebben az esetben az jelent egy kis szerencsét, hogy 4 idősotthont működtet a város az ESZI által.

Dr. Áldozó Tamás polgármester arról is szólt, minden héten kap az intézményektől tájékoztatást a rendelkezésre álló védőeszközökről és a kormányhivatal által közölt karanténra vonatkozó adatok is folyamatosan érkeznek hozzá. Ezekről a következő hetekben rendszeresen tájékoztatja a lakosságot a sajtón keresztül.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!