Játszóteret avattak a Tarczyban


2010-06-15 15:22:59  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Játszóteret avattak a Tarczyban főképe
Az utolsó tanítási napon vehették birtokukba a Tarczy Lajos Általános Iskola Kéttannyelvű tagozatán tanuló diákok az új játszóteret, melyet ma délelőtt avattak fel.

- Iskolánkban játszóteret avattunk ma, ez elsősorban az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztériumának és a Boeing cég vezetőségének köszönhető, kik gyermekeik oktatásának támogatására több millió forintot ajánlottak fel intézményünknek. Van tehát mit ünnepelnünk a mai napon, tanulóink most egy háromtornyú mászóvárat, egy kötélpiramist, egy hatszögmászókát, egy gerendahidat, egy kötélpályát, egy madárfészek hintát és két kerti padot vehettek birtokukba. Az eszközök összköltsége 6,5 millió forintba került. Szeretnék ezért köszönetet mondani Monica Zazworskynak, akinek személyes közbenjárása révén jutottunk e nem csekély összeghez- hangsúlyozta Venczel Csaba igazgató.
Hozzátette még, hogy a legkedvezőbb árajánlatot tevő salgótarjáni Labour Art Kft. minőségi munkát végzett úgy, ahogy azt az ütéscsillapító talaj elkészítésével megbízott helyi cég, az Ostrya Kft. is tette.
Hogy a játszóteret csak az utolsó tanítási napon adták át a gyerekeknek, annak a viharos időjárás az oka, emiatt csúszott meg a kivitelezés is- tudtuk meg az igazgatótól.

Fredrik Hedén ezredes, HAW parancsnokhelyettes, Hardi Tünde tagozatvezető, Rádi Róbert, a művelődési osztály vezetője, Monica Zazworsky és Donna Jones szülők, támogatók, valamint Venczel Csaba iskolaigazgató közösen vágták át a szalagot, majd a diákok ki is próbálták az új játékokat.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!