A Pápai Hús sonkával mond köszönetet az ESZI dolgozóinak


2020-04-09 19:08:50  | cikk: HuHa  | 


A Pápai Hús sonkával mond köszönetet az ESZI dolgozóinak főképe
Az Egyesített Szociális Intézmény valamennyi dolgozója egy Kőrishegyi mestersonkát kapott a Pápai Hús Kft-től a mai napon, az ünnep idején a bentlakásos idősotthonokban dolgozóknak pedig egy-egy sonkatállal is kedveskedett a húsipari cég.

Dobos Kata, a Pápai Hús Kft. marketing vezetője elmondta, az idei húsvét számukra leginkább a szolidaritásról szól. Az elmúlt hetekben, látva, hogy mennyien kerültek nehéz helyzetbe és mennyien dolgoznak páratlan erőfeszítéssel a vírushelyzet kezelésén a cég úgy döntött, hogy segíti ezeket az embereket.
-Most minden figyelem az egészségügyre irányul, de tudjuk, hogy az idősek a legveszélyeztetettebbek a koronavírus-járvány idején, így az őket ellátó szociális intézmények dolgozóira kiemelt felelősség hárul. Ezért úgy döntöttünk, hogy köszönetképpen munkájukért ezúttal őket lepjük meg egy-egy sonkával - mondta el a marketingvezető.
Pápai vállalatként természetes volt, hogy az egyik kedvezményezett az ESZI lesz, ezen kívül egy veszprémi időseket ellátó intézmény is kapott a sonkákból: összesen 300 szociális szférában dolgozó kapott a Pápai Hús adományából. A húsipari vállalat közel 600 rászoruló családhoz is juttatott el sonkát a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, ezeket az ország legnehezebb sorsú településein osztják szét, a győri Petz Aladár Kórház laboratóriumát pedig üvegeszközökkel támogatta a gyár.

Szalainé Tihanyi Andrea, az ESZI igazgatója örömmel vette át a felajánlást, mint mondta, ma délelőtt már megkezdték a szétosztását a dolgozók között, az idős-ellátásban, hajléktalan-ellátásban, családsegítőnél, az alapellátásban és a központi irodában dolgozók is kaptak egy-egy sonkaterméket.
-Nagyon jól esett ez a gesztus, munkatársaim őszintén meghatódtak és örültek a Pápai Hús felajánlásának. A prémium sonka mellett a cég azokra a munkatársainkra is gondolt, akik az ünnep idején a bentlakásos idősotthonokban szolgálatot teljesítenek, mind a négy telephelyünkre egy-egy sonkatálat készítettek, ezt is eljuttattuk hozzájuk, betették a hűtőbe, így az ünnepek alatt el tudják fogyasztani - közölte az igazgató.

A közel 700 főt foglalkoztató Pápai Hús Kft-t stratégiai fontosságú céggé nyilvánította a kormány, így működésüket minden körülmények között biztosítják most a koronavírus-járvány idején is. A vállalat több mint 7000 kiskereskedelmi egységet lát el termékeivel országszerte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!