Novellapremier a papa-ma.hu-n
2020-03-25 15:43:27 | cikk: ha |
Csukárdi Sándor nap mint nap hallgatja a híreket, figyeli a közösségi hálót is. Sokszor szívesen véleményezne egy-egy megosztást, tájékoztatást, hozzászólást. Vagy azért mert egyetért, vagy azért mert elhatárolódik tőle, vagy azért mert tetszett, esetleg mert kifejezetten dühítette. Aztán látva, hogy már úgyis túlterhelik az információáramlást az egymásra épülő reakciók, inkább a háttérből figyelt. S most egyszerre, szinte nem is tudatosan, de az elfojtott mondatok, gondolatok előbukkantak és megszületett ez az írás, melyet a mi oldalunkon olvashatnak először. Csukárdi Sándor:
HOGYAN ÖLTEM MEG PISTA BÁCSIT? Csak számok. Naponta növekvő számok, és a számok mögött a láthatatlan idegenek. Nincs közöm hozzájuk! Azt vélem, nincs közöm hozzájuk, és ha lefut az ötperces híradó, csak annyit mondok, szegény. Szerencsétlen ember. Azt sem tudom kicsoda. Férfi? Nő? Nem tudom, hogy Nyitrai Istvánnak hívták, csak azt, hogy hetvenhét éves volt és fokozottan veszélyeztetett krónikus beteg. Jókedélyű, vidám ember vastag, deres bajusszal és az orrnyergére bukó kerek szemüveggel, ami felett zsiványan kacsintott a húszéves „kisunokára”. Mindennapra tartogatott egy jópofa viccet hatvannyolcéves feleségének, néha azért, hogy bosszantsa egy kicsit, máskor meg, hogy felvidítsa. Nem szerette az állóvizet. Ilyen értelemben nem. Valójában meg rajongott a tőzegesért. Ha szombat, akkor peca! Átvetette magát a rozsdás fémvázon, és meglovagolta az vén Csepel bádogszamarat, úgy zörögtek kétoldalt a vödrök, hogy abból mindenki tudta: megy a Pista a tóra. Ám a pitli már nem dalol, nem lesz több cseber hangverseny.
Lackó megjött Olaszból. Gyerekkori jóbarát. Kihagyhatatlan személyiség, és most is rám írt, hogy ütközzünk egy jó kávé mellett pénteken. Van mit mesélnie. Lackó és jó kávé? Ez két nagyon ütős érv arra, hogy használjam a cipőkanalamat. Nálunk háromig még nyitva vannak a kávézók. Egy pékség kávézóval, az meg a tökéletesség, ahol együtt hömpölyög a levegőben a friss cipó és a darált kávé illata. Magyar kemence olaszos pörköléssel. Egy péksütemény a fekete mellé, és körítésnek a rég nem látott gyermekkori pajtás. Kilencre szólt a randevú, és egészen tizenegyig diskuráltunk, jókat kacarásztunk. Lackó most két hétre önkéntes vesztegzár alá vonja magát. Kicsit köhög, és jobb az elővigyázatosság. Megnyugtattam, hogy nem kell félnie, ez nem száraz köhögés, mert mikor az előbb is krákogott, jó nedves lett a képem. Megint nevettünk, s közben letöröltem az arcom a tenyeremmel. Nagy meglepetésünkre befutott az üzletbe kis családjával Zalán is. Mennyi bunkert építettünk együtt a telep mögött? Jó lett volna visszaszámolni, de sajnos siettek. Most mindenki rohan. Egy gyors kézfogásra volt csak idő. Örültem, hogy megint láttam Lackót. Remélem vigyáz magára, és megint összefutunk majd, mielőtt újra belebújik a Csizmába.
Zalán imádja a kölyköket, már elnézést a kifejezésért, de ő hívja őket így. Petyát és Zoét. A kölykök meg Zalánt. Nekik most nagyon jól jött a home office meg a digitális tanítás, mert egyébként alig találkoztak. Zalán rugalmas munkaidőben, ami annyit jelent multiéknál, hogy non-stop az irodában. Mire fáradtan hazaveti a jelenléti ív, a gyerekek már becsipásodva, az ébrenlét és az álom kapujából várják az apjuk jóéjt pusziját. De ez most valami egészen más világ. A két kis poronty ezekben a hetekben fél méterrel a játszószőnyeg felett. Zalán lekuporodik közéjük, keménytáblás könyvekből hatalmas várakat építenek, az erődök alá szűk járatokat, hogy átférjenek Petya autói. Nagyon sok volt neki, és valamelyikből kettő, sőt három darab is. A jó apuka a benzinkutakon gyűjtötte a pontokat, hogy megszerezze fiának mindegyik sorozat, mindegyik darabját. Most tűnt fel Zalánnak, hogy mennyi egyforma kocsi van, és eszébe jutott a szomszéd kisfiú. Ezekből megmarkolt egyet- kettőt, mert elképesztő ötlete támadt.
Krisztián nem volt az a barátkozó típus. Ha volt is, azt hamar kiölték belőle a korabeli srácok. Bizalmatlan volt. Azt, hogy nem voltak barátai, még csak tetőzte a tény, hogy játékai sem igen voltak. Édesapját korán elveszítette, és édesanyja pedig az ápolónői fizetéséből nem tudja felvenni a kötelező tempót, amit a kupon napok diktálnak. Ráadásul, most Krisztián is be van zárva. Ki nem mehet, pedig ahhoz eléggé kreatív, hogy a szabadban egyedül is feltalálja magát. Most viszont meglepődve nyitott ajtót, s figyelte a vele szemben, kötelezően egy méter távolságot tartó szomszéd fiúcskát. Nesze, ez a tiéd- mondta, s már szaladt is vissza a maga kis karantén vakációjába. Krisztián, most úgy nézett az öklére, mint egy karácsonyi ajándékdobozra. Még a színes masnit is odaképzelte. Lassan bontotta ki a tenyerét, és örömében elmorzsolt a szemében néhány könnycseppet, mikor meglátta a két kisautót.
Magdi mindent elrendezett. Magára nem sok ideje maradt, a reggeli tükörtojásban csinált egy kis sminket magának. Úgy sem látják majd az otthonban. A maszk eltakarja. A húga ma csak délre jön, hogy vigyázzon Krisztiánra. Végre szombat, legalább az online suli ma szünetel, és nem fog a testvére óránként telefonálni, hogy ez, meg az történt a virtuális testnevelés órán. Krisztián nagy fiú már, majd telefonon értekezik vele, délig csak nem lesz baj. Azért a sok puszi neki is jár, egy ilyen ügyes nagyfiúnak, aki egyedül vigyáz a házra.
Megmondta Magdi Joli néninek, hogy ő nem megy közel hozzá. Néhány napja rosszalkodik a torka, és egy kicsit gyengének érzi magát. Lehet, hogy szól is a vezetőnek, hogy a biztonság kedvéért az elkövetkező napokban otthon marad. Jolika közben már a gyöngyös pénztárcájában kotorászott egy kis aprót, hogy megkérje a kis ápolónőt, hozzon már neki a szomszéd közértből, abból a finom joghurtból. Magdi elvette a csicsedlit, és bevitte a pihenőszobába, az asztalára. Lefertőtlenítette a kezét, de a szer megint annyira facsarta az orrát, hogy hirtelen prüszkölt egy nagyot. A pénzt a tenyere élével a tárcájába söpörte, majd kezet mosott, de már szappanos vízzel. Közben egy régi sláger refrénjét dudorászta, hogy a tisztogatás, legalább három percig tartson. Ebédidőben, aztán gyorsan leugrott a boltba a megígért joghurtért, meg akkor már magának is vesz valami boldogság hormont. Mostanában mindig kártyával fizet, hála a paypass lehetőségnek, az biztonságosabb. Viszont Joli néni ragaszkodik a blokkhoz, kétszer meg nincs kedve kártyázni, így kénytelen most megkönnyíteni a bukszáját az idős asszonytól kapott apróval. A mosolygós pénztároslány elveszi a kopottas érméket, és még arra is odafigyel, hogy a vásárolt „boldogság hormon”, a bukta és a lekváros fánk meg ne szikkadjon. Felnyálazza a zacskót és az előző kedves mosolyt sokáig kitartva, bájos szemkontaktus mellett, átadja a portékát.
Viven még elcsípte az utolsó helyijáratot, amihez a szomszéd sarokig kellett rohannia. Ösztönösen az első ajtón akart felszállni, de megint szembesült a ténnyel, hogy már ott nem lehet. Fáradtan lehuppant a középső ajtóval szembeni székre és előhúzta a mobilját. Lájk, lájk és lájk. Csak úgy szórta a kedveléseket a kezdőlapon pörgő sok megosztásra, ami végre a kereskedelemben dolgozókat is méltatta. Legszívesebben megjegyzéseket is írt volna, hogy ő is megírja saját történetét és tapasztalásait, az utolsó étolajért egymást lökdösődő két nyugdíjasról, vagy a maszkos nőről a két púpos bevásárlókocsival, vagy arról a kötözködő sznobról, aki abba is beleállt, hogy miért nincs a zöldségrészen egy fertőtlenítő a rolnik mellett, vagy a fiatal anyukáról, akinek a gyereke ott tüsszögött zsebkendő nélkül a sajtpult felett. Meg a jó dolgokról. Hogy sok kitartást kívántak neki, meg hogy valakitől még desszertet is kapott, és megkérdezték: hogy van?
Vivien a boltjából nem csak magának, hanem különösen veszélyeztetett nagyszüleinek is vásárol. Hetente egyszer összeíratja velük a bevásárló lajstromot, és elviszi nekik az elemózsiát. Na, meg egy kaparóssorsjegyet mókás öregapjának. Oda az a beugró. Sajnos erről a nyálazásról nem tud leszokni. Olyan ösztön ez, mint az első ajtó a buszon. Csak a zacskón nincsen kordon, ami megvédené a rossz szokásaitól. Gondosan bezacskózta a zöldségeket, külön a krumplit, paradicsomot, paprikát. Sikerült félretennie magának egy liter olajat is, és egy kiló lisztet. Nagyanyja süti a legfinomabb Lajcsi szeletet. Sikerült mindent megvennie a huszonegy tételes listáról. Mellé csempészett egy dobozos sört a papának a vidám pecázáshoz. A szabályokat már tisztázták. Semmi testi kontaktus. Azt majd nyáron bőségesen bepótolják. Két méteres távolság, szatyor le a küszöbre, szatyor fel a küszöbről. Néhány fontos mondat, majd találkozás egy hét múlva.
A nagyapó átvette a vászon bugyrot, karja erejével nagyjából megmérte a súlyát, s miután a konyhába vitte, még tréfásan odaszúrt az asszonyának, hogy kezdődik a pánik, indul a spájzolás. Kipakolt a táskából, szétszedte a nejlonokat is, és a zöldségeket átrakta a fonott kis kosarakba. Aztán nagy fohásszal az ajkain megcsókolt egy aprót, és lekaparta a sorsjegyet.
Pista bácsit öt nappal ezután szállították a kórházba. Magas lázzal és légzési elégtelenségek között. Az amúgy is beteg tüdő mindkét oldala begyulladt. Másfél hétig volt lélegeztetőgépen, és folyamatosan küzdöttek az életéért, míg nem egy napon egyel növelte a koronavírus áldozatainak statisztikáját. Sosem ismertem őt, és azt sem tudtam, hogy ötezer forintot nyert kaparóssorsjegyen, amit sosem váltott ki.Homokbödöge, 2020.03.22.
HOGYAN ÖLTEM MEG PISTA BÁCSIT? Csak számok. Naponta növekvő számok, és a számok mögött a láthatatlan idegenek. Nincs közöm hozzájuk! Azt vélem, nincs közöm hozzájuk, és ha lefut az ötperces híradó, csak annyit mondok, szegény. Szerencsétlen ember. Azt sem tudom kicsoda. Férfi? Nő? Nem tudom, hogy Nyitrai Istvánnak hívták, csak azt, hogy hetvenhét éves volt és fokozottan veszélyeztetett krónikus beteg. Jókedélyű, vidám ember vastag, deres bajusszal és az orrnyergére bukó kerek szemüveggel, ami felett zsiványan kacsintott a húszéves „kisunokára”. Mindennapra tartogatott egy jópofa viccet hatvannyolcéves feleségének, néha azért, hogy bosszantsa egy kicsit, máskor meg, hogy felvidítsa. Nem szerette az állóvizet. Ilyen értelemben nem. Valójában meg rajongott a tőzegesért. Ha szombat, akkor peca! Átvetette magát a rozsdás fémvázon, és meglovagolta az vén Csepel bádogszamarat, úgy zörögtek kétoldalt a vödrök, hogy abból mindenki tudta: megy a Pista a tóra. Ám a pitli már nem dalol, nem lesz több cseber hangverseny.
Lackó megjött Olaszból. Gyerekkori jóbarát. Kihagyhatatlan személyiség, és most is rám írt, hogy ütközzünk egy jó kávé mellett pénteken. Van mit mesélnie. Lackó és jó kávé? Ez két nagyon ütős érv arra, hogy használjam a cipőkanalamat. Nálunk háromig még nyitva vannak a kávézók. Egy pékség kávézóval, az meg a tökéletesség, ahol együtt hömpölyög a levegőben a friss cipó és a darált kávé illata. Magyar kemence olaszos pörköléssel. Egy péksütemény a fekete mellé, és körítésnek a rég nem látott gyermekkori pajtás. Kilencre szólt a randevú, és egészen tizenegyig diskuráltunk, jókat kacarásztunk. Lackó most két hétre önkéntes vesztegzár alá vonja magát. Kicsit köhög, és jobb az elővigyázatosság. Megnyugtattam, hogy nem kell félnie, ez nem száraz köhögés, mert mikor az előbb is krákogott, jó nedves lett a képem. Megint nevettünk, s közben letöröltem az arcom a tenyeremmel. Nagy meglepetésünkre befutott az üzletbe kis családjával Zalán is. Mennyi bunkert építettünk együtt a telep mögött? Jó lett volna visszaszámolni, de sajnos siettek. Most mindenki rohan. Egy gyors kézfogásra volt csak idő. Örültem, hogy megint láttam Lackót. Remélem vigyáz magára, és megint összefutunk majd, mielőtt újra belebújik a Csizmába.
Zalán imádja a kölyköket, már elnézést a kifejezésért, de ő hívja őket így. Petyát és Zoét. A kölykök meg Zalánt. Nekik most nagyon jól jött a home office meg a digitális tanítás, mert egyébként alig találkoztak. Zalán rugalmas munkaidőben, ami annyit jelent multiéknál, hogy non-stop az irodában. Mire fáradtan hazaveti a jelenléti ív, a gyerekek már becsipásodva, az ébrenlét és az álom kapujából várják az apjuk jóéjt pusziját. De ez most valami egészen más világ. A két kis poronty ezekben a hetekben fél méterrel a játszószőnyeg felett. Zalán lekuporodik közéjük, keménytáblás könyvekből hatalmas várakat építenek, az erődök alá szűk járatokat, hogy átférjenek Petya autói. Nagyon sok volt neki, és valamelyikből kettő, sőt három darab is. A jó apuka a benzinkutakon gyűjtötte a pontokat, hogy megszerezze fiának mindegyik sorozat, mindegyik darabját. Most tűnt fel Zalánnak, hogy mennyi egyforma kocsi van, és eszébe jutott a szomszéd kisfiú. Ezekből megmarkolt egyet- kettőt, mert elképesztő ötlete támadt.
Krisztián nem volt az a barátkozó típus. Ha volt is, azt hamar kiölték belőle a korabeli srácok. Bizalmatlan volt. Azt, hogy nem voltak barátai, még csak tetőzte a tény, hogy játékai sem igen voltak. Édesapját korán elveszítette, és édesanyja pedig az ápolónői fizetéséből nem tudja felvenni a kötelező tempót, amit a kupon napok diktálnak. Ráadásul, most Krisztián is be van zárva. Ki nem mehet, pedig ahhoz eléggé kreatív, hogy a szabadban egyedül is feltalálja magát. Most viszont meglepődve nyitott ajtót, s figyelte a vele szemben, kötelezően egy méter távolságot tartó szomszéd fiúcskát. Nesze, ez a tiéd- mondta, s már szaladt is vissza a maga kis karantén vakációjába. Krisztián, most úgy nézett az öklére, mint egy karácsonyi ajándékdobozra. Még a színes masnit is odaképzelte. Lassan bontotta ki a tenyerét, és örömében elmorzsolt a szemében néhány könnycseppet, mikor meglátta a két kisautót.
Magdi mindent elrendezett. Magára nem sok ideje maradt, a reggeli tükörtojásban csinált egy kis sminket magának. Úgy sem látják majd az otthonban. A maszk eltakarja. A húga ma csak délre jön, hogy vigyázzon Krisztiánra. Végre szombat, legalább az online suli ma szünetel, és nem fog a testvére óránként telefonálni, hogy ez, meg az történt a virtuális testnevelés órán. Krisztián nagy fiú már, majd telefonon értekezik vele, délig csak nem lesz baj. Azért a sok puszi neki is jár, egy ilyen ügyes nagyfiúnak, aki egyedül vigyáz a házra.
Megmondta Magdi Joli néninek, hogy ő nem megy közel hozzá. Néhány napja rosszalkodik a torka, és egy kicsit gyengének érzi magát. Lehet, hogy szól is a vezetőnek, hogy a biztonság kedvéért az elkövetkező napokban otthon marad. Jolika közben már a gyöngyös pénztárcájában kotorászott egy kis aprót, hogy megkérje a kis ápolónőt, hozzon már neki a szomszéd közértből, abból a finom joghurtból. Magdi elvette a csicsedlit, és bevitte a pihenőszobába, az asztalára. Lefertőtlenítette a kezét, de a szer megint annyira facsarta az orrát, hogy hirtelen prüszkölt egy nagyot. A pénzt a tenyere élével a tárcájába söpörte, majd kezet mosott, de már szappanos vízzel. Közben egy régi sláger refrénjét dudorászta, hogy a tisztogatás, legalább három percig tartson. Ebédidőben, aztán gyorsan leugrott a boltba a megígért joghurtért, meg akkor már magának is vesz valami boldogság hormont. Mostanában mindig kártyával fizet, hála a paypass lehetőségnek, az biztonságosabb. Viszont Joli néni ragaszkodik a blokkhoz, kétszer meg nincs kedve kártyázni, így kénytelen most megkönnyíteni a bukszáját az idős asszonytól kapott apróval. A mosolygós pénztároslány elveszi a kopottas érméket, és még arra is odafigyel, hogy a vásárolt „boldogság hormon”, a bukta és a lekváros fánk meg ne szikkadjon. Felnyálazza a zacskót és az előző kedves mosolyt sokáig kitartva, bájos szemkontaktus mellett, átadja a portékát.
Viven még elcsípte az utolsó helyijáratot, amihez a szomszéd sarokig kellett rohannia. Ösztönösen az első ajtón akart felszállni, de megint szembesült a ténnyel, hogy már ott nem lehet. Fáradtan lehuppant a középső ajtóval szembeni székre és előhúzta a mobilját. Lájk, lájk és lájk. Csak úgy szórta a kedveléseket a kezdőlapon pörgő sok megosztásra, ami végre a kereskedelemben dolgozókat is méltatta. Legszívesebben megjegyzéseket is írt volna, hogy ő is megírja saját történetét és tapasztalásait, az utolsó étolajért egymást lökdösődő két nyugdíjasról, vagy a maszkos nőről a két púpos bevásárlókocsival, vagy arról a kötözködő sznobról, aki abba is beleállt, hogy miért nincs a zöldségrészen egy fertőtlenítő a rolnik mellett, vagy a fiatal anyukáról, akinek a gyereke ott tüsszögött zsebkendő nélkül a sajtpult felett. Meg a jó dolgokról. Hogy sok kitartást kívántak neki, meg hogy valakitől még desszertet is kapott, és megkérdezték: hogy van?
Vivien a boltjából nem csak magának, hanem különösen veszélyeztetett nagyszüleinek is vásárol. Hetente egyszer összeíratja velük a bevásárló lajstromot, és elviszi nekik az elemózsiát. Na, meg egy kaparóssorsjegyet mókás öregapjának. Oda az a beugró. Sajnos erről a nyálazásról nem tud leszokni. Olyan ösztön ez, mint az első ajtó a buszon. Csak a zacskón nincsen kordon, ami megvédené a rossz szokásaitól. Gondosan bezacskózta a zöldségeket, külön a krumplit, paradicsomot, paprikát. Sikerült félretennie magának egy liter olajat is, és egy kiló lisztet. Nagyanyja süti a legfinomabb Lajcsi szeletet. Sikerült mindent megvennie a huszonegy tételes listáról. Mellé csempészett egy dobozos sört a papának a vidám pecázáshoz. A szabályokat már tisztázták. Semmi testi kontaktus. Azt majd nyáron bőségesen bepótolják. Két méteres távolság, szatyor le a küszöbre, szatyor fel a küszöbről. Néhány fontos mondat, majd találkozás egy hét múlva.
A nagyapó átvette a vászon bugyrot, karja erejével nagyjából megmérte a súlyát, s miután a konyhába vitte, még tréfásan odaszúrt az asszonyának, hogy kezdődik a pánik, indul a spájzolás. Kipakolt a táskából, szétszedte a nejlonokat is, és a zöldségeket átrakta a fonott kis kosarakba. Aztán nagy fohásszal az ajkain megcsókolt egy aprót, és lekaparta a sorsjegyet.
Pista bácsit öt nappal ezután szállították a kórházba. Magas lázzal és légzési elégtelenségek között. Az amúgy is beteg tüdő mindkét oldala begyulladt. Másfél hétig volt lélegeztetőgépen, és folyamatosan küzdöttek az életéért, míg nem egy napon egyel növelte a koronavírus áldozatainak statisztikáját. Sosem ismertem őt, és azt sem tudtam, hogy ötezer forintot nyert kaparóssorsjegyen, amit sosem váltott ki.Homokbödöge, 2020.03.22.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!