Perutz FC: Pontszerzés emberhátrányban


2020-03-14 19:03:32  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Perutz FC: Pontszerzés emberhátrányban főképe
Zsirai Martin kiállítása miatt egy félidőn át emberhátrányban futballozva egy ponttal tért haza Sárvárról a Perutz FC.

Zárt kapuk mögött, ijesztő jelenettel indult a mérkőzés, az 5.percben ugyanis Keresztes Krisztián és Irmes Dávid összefejelt, melynek következtében mindkettőjüknek felszakadt a fejbőre. Az ápolás után a pápai támadó tudta folytatni a mérkőzést, a hazaiak 19-esét azonban le kellett cserélni. A 11. percben a vendégek álltak közel a gólszerzéshez, Szabó visszakészítését Irmes lőtte kevéssel a jobb kapufa mellé. Az első negyed órában leparkolt a hazai tizenhatos elé a Perutz, nagy nyomás alá helyezte Gőcze kapuját, a vendégek sorra végezhették el a szögleteket, ám nem sikerült betalálni. A 18. percben Zsirai lőtt kecsegtető helyzetben fölé, majd kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a kapuk nem forogtak veszélyben. Az első félidő hajrájában aztán megfogyatkoztak a pápaiak, Zsirai Martin egy perc alatt két sárgát gyűjtött össze, így mehetett zuhanyozni. A második félidő sárvári helyzettel indult, egy szöglet Irmes fejéről került Czanik elé, aki centikkel tekert a bal kapufa mellé. Hat perccel később ismét a Perutz veszélyeztetett, Szilágyi beadását Dóczi belsőzte fölé. A folytatásban visszaesett a meccs színvonala, a rossz talajú pályán nem találtak fogást egymáson a felek, végül a pápaiak emberhátrányban nagyot küzdve egy pontot meg tudtak szerezni, összességében reális eredmény született.

Lengyel Ferenc: Az első 30 percben a csapat kiemelkedően játszott, nagy mezőnyfölényben futballozott. A folytatásban ebbe kicsit belefáradtunk és feljebb jött a Sárvár. A jogos kiállítás után a második félidőben egy védekező, kontrázó játékot kellett felvállalnunk, itt is és ott is egy-egy helyzetet jegyezhettünk fel, így igazságosnak mondható döntetlen született.

Sárvár - Perutz FC 0-0

Sárvár FC Sporttelep, v.: Juhász (Perák, Urbán).

Sárvár FC: Gőcze - Pető, Rajzinger (Skriba 71.), Kun, Czanik, Pados, Németh, Keresztes (Potyi 9.), Kiss, Petró (Sipőcz 79.), Kun, vezetőedző: Lazic Bojan.

Perutz FC: Szigeti - Farkas B., Dóczi, Császár, Böröczky - Zsirai, Hanzl, Szilágyi (Mogyorósi 90.), Kalász (Benecz 77.)- Irmes, Szabó Zs. (Márton 89.), vezetőedző: Lengyel Ferenc.

A pápai csapat március 22-én 15 órai kezdéssel a Hévízt fogadja.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!