Egy emlékezetes nap emlékei - Kamarakiállítás nyílik a református könyvtárban


2020-03-10 13:19:21  | cikk: Babos Petra  | 


Egy emlékezetes nap emlékei - Kamarakiállítás nyílik a református könyvtárban főképe
Egy emlékezetes nap emlékei címmel kamarakiállítás nyílik a református könyvtárban március 12-én, csütörtökön 16 órakor.
A kiállítás kapcsán Köntös László gyűjteményi igazgató elmondta, aki ellátogat a kiállításra, annak abban az élményben lehet része, hogy a múltról nemcsak, mint távolságról beszélünk, hanem a múlt szinte tapintható is lesz.
-A kiállítás emlékezés önmagunkra. Addig vagyunk nemzet, ameddig közösen vissza tudunk emlékezni a közös dolgainkra, s ugyanazt a nyelvet beszéljük, s ugyanazt a történeteket osztjuk meg. A történetet át kell adni az utánunk jövőknek, mert mi is úgy kaptuk, hordozzuk, s szeretnénk átadni a jövő nemzedéknek. Ameddig tudunk emlékezni, s van mit átadnunk, addig mondhatjuk, hogy mi egy nemzet vagyunk. Azt hiszem ez az utolsó olyan közös ünnepünk, amikor a magyar társadalom egésze osztozkodni tud egy közös emlékben.
Mezei Zsolt, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Könyvtára vezetője,elmondta, a kamarakiállításon szeretnék megmutatni a március 15-éhez kapcsolódó pápai eseményeket, a hozzá kapcsolódó pápai kultuszt és ünneplést.
-A március 15-e ünneplése a kollégiumból indult az 1880-as években, diákok saját kezdeményezése volt az államosításig, 1948-ig - tudtuk meg Mezei Zsolttól.
A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében látogatható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!