Elkészült a város idei rendezvénynaptára - Sok program várja a pápaiakat


2020-03-06 15:54:13  | cikk: Babos Petra  | 


Elkészült a város idei rendezvénynaptára - Sok program várja a pápaiakat főképe
Elkészült az idei rendezvénynaptára a városnak. A kínálat ebben az évben is bőséges, a szórakoztató programokon kívül számos kulturális esemény és a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó rendezvény tölti ki a város naptárát. Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója ennek kapcsán elmondta, ebben az évben is találkozhatnak a pápaiak olyan előadókkal, művészekkel, akik először érkeznek városunkba, de lesznek természetesen visszatérő fellépők is, olyanok, akik már bizonyítottak a pápai közönségnek.
-11 városrészi és falunapot szervezünk ebben az évben. Első alkalommal tartjuk dr. Töreki-Vörös Ibolya képviselő asszonnyal a 2. választókörzetben élő lakóközösség számára május 23-án a városrészi napot, az Acsády sportpályán. Újdonság lesz idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága által indított Tér-zene program, amely március közepétől, három hónapon keresztül péntekenként várja a pápaiakat. E program keretében fél órás időtartamban klasszikus zene hangjai csendülnek fel a városunk közterületein. A program ingyenesen látogatható - emelte ki Szabadkai Verita, akitől megtudtuk, a gazdag programok sorában szerepel a Pápai Agrárpiknik, a Közösségek Hete, az Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó, a Mozdulj Pápa!, a Református Egyházi Napok-Dunántúl, a Múzeumok Éjszakája, a Hegy Napja, a Pegazus Parádé, a Zsidó Kulturális Napok, a Szent Márton Napi Újbor Ünnepe, a Gyertyafényes Advent és a városi szilveszteri buli is.
Gazdag programkínálattal várják a pápaiakat 2020-ban

-A legnagyobb rendezvényeink között tartjuk számon a városi gyermeknapot, a Pápai Játékfesztivált és a Pápai Csülök-Cicege-és Borfesztivált. A tavalyi év sikerein felbuzdulva, idén második alkalommal szervezzük meg a Pápai Barokk Vigasságokat. A 30. Játékfesztivált június 12. és 14. között rendezzük meg. A Fő téri nagyszínpadon fellép a Gerappa Party Zenekar, a KFT, a Follow the Flow és a Magna Cum Laude. Van egy rendkívül népszerű sztárfellépőnk is, akiknek a kilétéről a későbbiekben adunk tájékoztatást - mondta a JMSZK igazgatónője, aki hozzáfűzte, minden évben igyekeznek olyan együtteseket, csoportokat a városba hívni, ahol pápai kötődést is felfedeznek. Ebben az évben ezt a Játékfesztiválra koncentrálják, hiszen egy olyan nemzetközi szinten is elismert csapatot hívtak meg, ahol pápai kötődésű tagot is találhatunk. Ő Popovics Márk, a Fricska Táncegyüttes tagja. Az idei évben augusztus 20-án a Kormorán együttes koncertezik, a Pápai Csülök,-Cicege-és Borszfesztiválon pedig a Csík Zenekar és Charlie lesz a fellépő.
A soron következő rendezvény az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepi megemlékezés lesz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!