Az ötödik elem - megkezdődött a Városi Sportcsarnok felújítása


2020-03-04 14:04:20  | cikk: HuHa  | 


Az ötödik elem - megkezdődött a Városi Sportcsarnok felújítása főképe
Mint arról több alkalommal is hírt adtunk, öt épületet érint a város energetikai projektje, melyhez 300 millió forint európai uniós forrást nyert el az önkormányzat. Négy épületben - ESZI Vörösmarty Úti Otthonház és Teveli Úti Otthonház, Jókai Mór Városi Könyvtás és Nátus konyha - már elkészült a kivitelezés, az ötödik projektelem pedig a Városi Sportcsarnok, ahol a hét elején vették át a munkaterületet a kivitelezők. Jelenleg az előkészületek folynak, a felvonulási területet zárták le az épület hátsó részén, a látványos munkavégzés két hét múlva kezdődhet.

-Nagy örömmel üdvözöltük a felújítást, hiszen a sportcsarnok 100 százalékos kihasználtsággal működik, így a felújítás eredményeként jobb körülmények között tudjuk ellátni feladatainkat és energiahatékony módon tudjuk majd üzemeltetni az épületet - fogalmazott Szabadkai Verita, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ igazgatója. Hozzátette, a felújítás egy rövid időszakában teljesen lezárják az épületet, erről már megkezdték az egyeztetéseket az érintett intézményekkel, sportszervezetekkel, akik rendszeresen használják a csarnokot.

Természetes volt, hogy a város legnagyobb terű önkormányzati fenntartású épülete, a sportcsarnok bekerült az energetikai projektbe, hiszen ennek az üzemeltetése a legnagyobb kihívás a város számára - ezt már dr. Áldozó Tamás polgármester közölte a helyszínen.
Dr. Áldozó Tamás, Szabadkai Verita, Vajda Tamás és Rádi Róbert egyeztetett a kivitelezésről 

-Elemi érdekünk, hogy korszerű körülmények között tudjuk működtetni a létesítmény - tette hozzá. Kiemelte, az energetikai beruházáson túl az épület tetőhéjazatát is megújítják - ez nem része a projektnek, viszont szükséges, így önkormányzati fejlesztésként valósul meg - és mivel a két munka szorosan összefügg, így érdemes volt egy ütemben kezelni.

A beruházás műszaki tartalmáról Rádi Róbert, a projekteket koordináló Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást. Mint mondta, az energetikai projekt keretében itt külső épületszigetelés nem történik, a szigetelési munkák főként az épület felső részét érintik.

-Padlásfödém szigetelést, a tetőteret határoló vízszintes sík szigetelését, belső mennyezetszigetelést tartalmaz a felújítás. Ezen túl a nem fűtött padlástér oldalfalait is szigetelik. A projekt része a fűtési rendszer korszerűsítése új kazánnal, hőcserélő beépítésével. Talán a legnagyobb jelentőségű beruházási elem a napelemek telepítése lesz, 192 darab napelemet kerül az épület tetejére - sorolta az elvégzendő feladatokat az ügyvezető.

Az energetikai projekten túli beavatkozás a tetőhéjazat felújítás, ennek keretében lebontják a bitumenzsindely tetőt és a villámhárító rendszert, új bitumenzsindely fedés építenek, amire visszakerülnek a villámhárítók. Ezt a munkát szakaszosan végzik, hogy elkerüljék az esetleges beázásokat.

A beruházásnak 120 nap alatt kell megvalósulni, vagyis június végére újul meg a létesítmény - tudtuk meg Vajda Tamástól, a kivitelező Nyugat-Magyarországi Tűz-, Munka- és Környezetvédelmi Kft. ügyvezetőjétől. A cégvezető arról tájékoztatott, körülbelül két hét múlva kezdődik a tető teljes átépítése, ez a beruházás végéig el fog tartani. Március végén kezdőnek a gépészeti átalakítások, április elejétől a kazánok átépítése miatt nem lesz fűtés és használati melegvíz az épületben, május elejétől pedig megkezdik a belső hőszigetelési munkát is. A napelemeket a kivitelezés végén fogják majd telepíteni a tetőre.
A tervek szerint június végére újul meg a létesítmény

-Május elsejétől, a belső szigetelési munkák kezdetétől nem lesz használható az épület, hiszen ekkor teljesen felállványozzuk a küzdőteret. A többi munkafolyamat viszont nem fogja befolyásolni az épület működését - közölte.

A most kezdődő munkák értéke 275 millió forint, ez egy nagyszabású rekonstrukciót jelent, ám a városvezető abban bízik, hogy ennek folytatása is lesz, hiszen a Magyar Kézilabda Szövetségnél vannak pályázatai a városnak, amik a játéktár megújítására és további infrastrukturális fejlesztésekre vonatkoznak.

Mint ismeretes, az energetikai projekt megvalósítására 299 millió forintot nyert el a város, a teljes - öt épületre vonatkozó - beruházás költsége jelenleg 643 millió forintnál tart, a különbözetet az önkormányzat saját forrásból és hitelből biztosítja. Ez egyébként nem egyedi eset, hiszen országszerte az ilyen típusú beruházásoknál a legnagyobb a különbség a pályázatban tervezett bekerülési költség és a piac által visszaigazolt vállalkozói árak között. Dr. Áldozó Tamás abban bízik, hogy az épületek gazdaságosabb üzemeltetése fedezetet nyújt arra, hogy a hitel törlesztésében figyelembe vehető tétel legyen.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!