Zongorilla farsang a zeneiskolában


2020-02-28 10:19:23  | cikk: Babos Petra  | 


Zongorilla farsang a zeneiskolában főképe
A Pápai Bartók Béla Zeneiskola zongora tanszakán tanuló növendékek Zongorilla farsang címmel mesés farsangi koncerttel lepték meg a hallgatóságot.
Falakiné Piltman Erika tanszakvezető elmondta, a koncert különlegességét az adta, hogy a növendékek beöltöztek, s persze a tanárok is a meséhez illően.
-16 diák szerepelt a mesében, s persze mi, tanárok is aktívan részt vettünk a farsangi koncerten. Ravel: Lúdanyó meséjének öt tételét adtunk elő. Ezek négykezes darabok voltak - tudtuk meg a tanszakvezetőtől, aki elárulta, a tanárok is nagy izgalommal készültek a mesés koncertre, éppen úgy, mint a növendékek.
-Minden tanár választott diákokat, akik szerepelnének a koncerten. A kis darabokat, amiket a gyerekek játszottak, összeraktam, és azután elindult az online meseírás, minden gyermek írt egy rövid kis mesét a saját darabjával kapcsolatban, s aztán összeállt a mese. Az egymásba szövődő történet alapját a királylány és a legény adta. Ők egy erdőben sétálgattak, ahol mindenféle mesés dolog történt velük - árulta el Falakiné Piltman Erika. A tanszaki programnak a jövőben is lesz majd folytatása.
Dr. Molnárné Szabó Dóra zongoratanár elmondta, szerették volna, ha a gyerekek a zeneiskolai fellépéseken túl, melyek mindig egy kicsit feszült hangulatban telnek, egy lazább, játékosabb fellépésen is részt vehessenek. Ez a koncert egy kimondottan könnyed, vidám, jó hangulatú program lett, amit nagyon élvezték a növendékek.
Pataki Eszter zongoratanár elmondása szerint nagyon jó kezdeményezés a farsang koncert ötlete. A gyerekek nagyon élvezték a felkészülést, ami élményekben dús volt mind a növendékek, mind a tanárok számára.
A mesés farsangi koncert zsúrral zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!