Perutz ankét


2020-02-28 08:42:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Perutz ankét főképe
Egy héttel az NB III-as labdarúgó bajnokság tavaszi idényének folytatása előtt a tabella 4. helyén telelő Perutz FC megtartotta szokásos szurkolói összejövetelét.

Bocskay László elnök, Lengyel Ferenc vezetőedző, Kun-Szabó Attila másodedző, az új igazolás, Molnár Tamás és a csapat képviseletében Dóczi Krisztián várta a szurkolókat az ankéton, ahol elsőként a klub elnöke köszöntötte a szimpatizánsokat.

- Egy fiatal, dinamikus csapatot láthat a közönség tavasszal, az egyik legfontosabb cél, hogy sikerüljön beépíteni a fiatalokat, akikre a jövőben az első csapat számíthat - fogalmazott Bocskay László. - Ennek érdekében a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U19-es együtteséből több játékosnak is kettős igazolást készíttettünk, úgy gondolom, ez jó előrelépési lehetőség számukra és motiváció az utánuk jövőknek. Az ősszel megszerzett pontmennyiség miatt véleményem szerint a kieséssel nem kell foglalkoznunk, ettől függetlenül persze azt szeretnénk, ha minél több pontot sikerülne gyűjteni tavasszal. Ennek elérése érdekében számítunk a szurkolók támogatására.

Lengyel Ferenc vezetőedző a felkészülést jónak értékelte, mint mondta, az első hat hét sérülésmentesen, minőségi munkával telt, a játékosok kifogástalanul dolgoztak, viszont a legutóbbi két hétben több sérüléssel és betegséggel is meg kellett küzdeniük.

- 15 mezőnyjátékossal, három kapussal plusz a PELC-es labdarúgókkal vágunk neki a menetelésnek - mondta a vezetőedző. - Az átlagéletkor eddig sem volt magas, 23,6 év, ez mostanra 23-ra csökkent, bízom benne, hogy ennek csak a pozitív hozadékai csapódnak le nálunk. Célunk, hogy az őszhöz képest javítsunk a hazai eredményességen, a lehető legtöbb meccset megnyerjük és az utánpótlás minél több játékpercet kapjon. Ez valószínű, hogy áldozatokkal fog járni és előfordulhat, hogy az eredményességen is tetten érhető lesz.

Kérdésre Lengyel Ferenc elmondta, nagy dolognak tartja, hogy az U19-es keretből 6-8 játékos rendszeresen részt vesz a tréningeken, viszont fájlalja, hogy a többség nem tesz azért, hogy a keret tagja lehessen.

- Azt látni kell, hogy a fiatalok felkészültségi szintje az NB III-mat egyelőre nem éri el, viszont vannak, akiket 5, 10, 25 percre be lehet cserélni - folytatta a tréner. - Bízom benne, hogy olyan lesz az eredménysorunk, hogy egy utánpótlás játékos akár egy félidőt is kaphat. Az aranyközéputat kell megtalálni, hiszen annak nem látom értelmét, hogy úgy tegyünk be valakit harmadosztályú bajnokin, hogy nincs rá felkészülve, ez biztosan visszavetné a fejlődését.

Az Érd elleni esélyekkel kapcsolatban a vezetőedző azt mondta, tisztelik az ellenfelet, ott döntetlent értek el, bízik benne, hogy a közönség támogatásával nyerni tudnak az idénynyitón. A Perutz FC február 29-én utolsó edzőmeccsén Dabasra látogat, majd március 8-án 14:30-tól - immár tétmeccsen - az éllovas Érdet látja vendégül.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!