A jazz mindenek előtt


2020-02-26 20:30:06  | cikk: ha  | 


A jazz mindenek előtt főképe
Az Ifjúsági Filharmónia bérlet második alkalmán a Jazzformers elnevezésű kvartett kalauzolta a diákokat a műfaj útvesztőiben. Az általános iskolások, a türrösök, petőfisek, közgázosok voltak részesei a rendhagyó koncertnek, mely interaktív volt, a közönség is bekapcsolódott egy népdal jazzfeldolgozásába.


A Jazzformers 2015 végén alakult meg. Akkor egy baráti örömzenélésre trombitálta össze a csapatot Szalkay Dávid, név szerint Iványi Gáspárt (gitár), Bordás Zoltánt (dob), Kiss Attilát (nagybőgő és basszusgitár). Szalkay Dávid trombitál és énekel, s olyan frontember, aki szereti, ha a többiek is érvényesülnek. Szó esett a jazz gyökereiről, a műfaji sajátosságokról és természetesen a hangszerekről is, sok-sok zenei részlettel.


Az Ifjúsági Filharmónia bérletes koncertjei fontosak számukra, hisz így megmutathatják a gyerekeknek a jazz szépségét, mondta a zenekar alapítója. Az idei a második évad, amikor bekapcsolódtak ebbe a sorozatba, több mint hetven fellépés van mögöttük. Szalkay Dávid hangsúlyozta, hogy azt sosem engednék meg maguknak, hogy rutinból „nyomják le” a koncertet, mert lehet, hogy nekik csak egy lenne a sokból, a gyerekeknek viszont az egyetlen találkozás velük. Sokkal fontosabb, hogy igényesen, humorral, erős színpadi jelenléttel és persze jó zenével töltsék ki a 45 percet.

Képek:


Címkék: zene | filharmónia
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!