Jelenetfelvétel az Erkelben


2020-02-19 18:15:27  | cikk: Babos Petra  | 


Jelenetfelvétel az Erkelben főképe
A Zikkurata Színpadi Ügynökség, akik a Szörényi család jogdíját kezelik, indított egy pályázatot, melyben gyerekekkel adják elő az István, a király című rockopera részleteit. A címe: Iskolás István és István, a király iskolába megy.
Rosta Mária producer így beszélt a pályázat kapcsán: „Az ötletet az adta, hogy szinte minden évben kiadunk jogengedélyeket általános iskolák számára, az István, a király előadásához. A mű egyébként a nemzeti alaptantervben is benne van. Mint ismeretes, a két részes előadás négy jelenetből áll. A pályázó iskolák választhatnak jelenetet, és az egyforma jelenetek versenyeznek egymással. A végén összeáll a végeredmény, az István, a király, négy különböző iskola előadásában.”
-Több mint 100 jelentkező van a pályázatra a Kárpárt-medence általános-és középiskoláiból. A rockoperából egy részletet kellett kiválasztani. Mi a tagozatos nagykórussal az Örökség című részt választottuk, mivel ebben a részben jobban előtérbe kerül a kórus -mondta el Mészárosné Varga Veronika, a kórus vezetője.
Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera

-Úgy gondolom, olyan a kórus összetétele, mind szólóénekben, mind az összkarban, hogy ezek a diákok alkalmasak arra, hogy ezt megvalósítsák. A rockoperát felnőtteknek írták, felnőtt, érett hangokra. A felvételen egy profi vegyes kar van, s egyetlen egy előadás nem ment le úgy, hogy a kórus élő lenne, hanem rajta van a zenei alapon a kórus. Itt azonban a kórus is élő, s ez egy óriási feladat a gyerekek részéről, de azt gondolom, hogy meg tudták oldani - tudtuk meg a kórus vezetőtől, aki hozzátette, 20 produkciót fognak kiválasztani, ami bekerül a döntőbe, s utána fogják a helyezéseket megállapítani.
-Eddig még soha nem énekelték gyerekek az István, a király rockopera darabjait, s azt gondolom, ha nem is kerülünk be a döntőbe, akkor is megérte részt venni a versenyen, mert a diákok megismerték a dalokat. Azt gondolom, az István, a király rockopera hungarikum, s mindenkinek ismernie kell, s ezt gyermekkorban kell elkezdeni - fűzte hozzá. A diákok kivették részüket az előkészületekből, hiszen a díszletek elkészítésében, a kivitelezésben sokat segítettek, tele voltak jobbnál jobb ötletekkel.
A jelenetfelvételt ma tartották az iskola aulájában, melyre az érintett osztályok szüleit is hívták, így nyilvános volt az esemény.
A kulturális bemutatón is láthatják majd a részletet az érdeklődők júniusban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!