Játékváros és Hagyományok Kertje a NEJ-en


2010-06-13 01:48:50  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Játékváros és Hagyományok Kertje a NEJ-en főképe
Az idén is a Játékváros várta a kicsiket a Várkertben, a nagyobbakat pedig a Hagyományok Kertje csábította.
A Hagyományok Kertjében a székesfehérvári Kézműves Egyesület, az ajkai Kézműves Művészeti Egyesület és a pápai Bakonyalja Népművészeti Egyesület mutatkozott be.
- Harmadik éve, hogy kiállítunk a Játékfesztiválon, aminek nagyon örülünk. A mai napon bőrözésre, fonásra és gyöngyfűzére volt lehetőség. Elég sok érdeklődő látogatott el sátrainkhoz ma délután, reméljük, holnap még többen jönnek majd - mondta el Szalai Jánosné, az ajkai Kézműves Művészeti Egyesület elnöke.
A Bakonyalja Művészeti Egyesület már évek óta meghívást kap a rendezvényre.
Az egyesület vezetője, Lőrincz Péter elmondta, hogy népszerűek a bemutatóik, melyekbe az érdeklődők be is kapcsolódhatnak, ha kedvük támad. Ki lehet próbálni a csipkeverést, a fazekas munkát, a tojásfestést és a kötélverést.

A Játékváros a 20. Nemzetközi Játékfesztiválon is rendkívül népszerű volt. A gyermekek régi korok játékaival játszhattak, melyek természetes anyagból, fából készültek. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének Pápai Csoportja, a Bakonyalja Baráti Egyesület (BAB) és a Kópé Vár is várta ma az ide látogatókat. A számos interaktív és képességfejlesztő játék mellett póni lovaglásra is lehetőség nyílott a Várkertben.

Horváth Katalin budapesti lakos elmondta hírportálunknak, hogy minden évben ellátogatnak a pápai Nemzetközi Játékfesztiválra, hisz nagyszerű kikapcsolódási lehetőség számukra a nyár elején. Ma megtekintették a motoros és autós felvonulást, holnap pedig a Karthago koncerjével és a tűzijáték megtekintésével zárják az idei pápai fesztivált.

A programok vasárnap délután 2 órától várják ismét az érdeklődőket.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!