Fotók a pálos nővérekről


2020-02-10 22:31:39  | cikk: Babos Petra  | 


Fotók a pálos nővérekről főképe
Bege Nóra Engesztelő pillanatok című fotókiállítása a pálos nővérek életébe, hétköznapjaiba és örömeibe enged betekintést. A kiállítás a Jókai Mór Város Könyvtár közösségi házában kapott helyet.
Bege Nóra elmondta, 1993 óta fényképezi a pálos rend női ágát. Tavalyelőtt volt a 25 éves évfordulójuk, s ennek kapcsán született meg a kiállítás, amely az ország több pontján járt már.
-A közösség magyar földön jött létre, hasonlóan a pálosok férfi közösségéhez,1990-ben, Márianosztrán. Alapítója Csipke Margit. A pálos nővérek küldetése az imádkozó, engesztelő élet. 1993-ban találkoztam velük először Kálmánházán, ahol egy hetet töltöttem velük, majd utána Csécsére is beköltöztem hozzájuk. 2000 körül Erdőkürtre költöztek. 1998-ban készült az utolsó anyag, amit filmre készítettem, amikor először beköltöztek a kolostorba, s másfél év után szentelték fel - mesélte a fotóművész, akitől megtudtuk, a rendszerváltás időszakában tanult a MÚOSZ fotóriporteri szakán, s akkor a diplomamunkáját egy szerzetesrendről akarta készíteni, s találkozott Margit anyával, aki bele is egyezett ebbe. Fél év levelezés után engedélyezték Nórának, hogy Kálmánházára bevonulhasson.
A pálos nővérek küldetése az imádkozó, engesztelő élet

-Hajtott a kíváncsiság, s szerettem volna, hogy az emberek is közelebb kerülhessenek a szerzetesrendek világához. Sokat beszélgettem Csipke Margittal, s egyszer ő mondta nekem azt, ami mára már az ars poetikám is lett, hogy: Isten soha sem téved, aki e Földre született annak, helye és küldetése van. A nővérek nagyon kedvesek, vidámak, nyitottak, bár türelmesnek kellett lennem, az elején néhány napig elő sem vettem a fényképezőgépemet, csak vártam, hogy feloldódjunk - mesélte a fotóművész, akitől megtudtuk, a karmelita rendről is készített már felvételeket, s jelenleg a társadalom peremén lévő emberek és a művészetek kapcsolatáról készít dokumentációs anyagot, a sérült emberek és a hajléktalanok életét örökíti meg, illetve művészetterápiával is foglalkozik.

Dr. Hermann István könyvtárigazgató köszöntőjében elmondta, Pápa egy olyan város, ahol a történelem során nyolc szerzetesrend fordult meg. 1945 után két apácarend is működött itt.
-Pápa életében a pálosok fontos szerepet játszottak. 1638-ban a város szinte teljes egészében református volt, még evangélikusból is kevés volt. Csáky László, akkori földesúr telepített ide három szerzetest, egy lengyel származású, de magyarul tudó szerzetes vezetésével, akiknek egy ezer forintos házat vásárolt, ez a mai Járási Hivatal, a Türr Gimnázium és a bencés templom mellett található. A szerzetesek már az első évben megkezdték az oktatást. 1660-ban száz diákjuk volt. A pálosokat először II. József zavarta el a városból. 1806-ig a városban a pálos iskola helyén városi iskola működött. I. Ferenctől kapták meg a bencések az iskola lehetőségét - tudtuk meg a könyvtárigazgatótól.
A kiállítást Katkó Tamás fotóművész nyitotta meg a nagyérdemű előtt, aki elmondta, a szerzetesrendeket fényképezni nem egyszerű dolog. Mint megtudtuk, sok helyen fotóztak együtt, főként színházakban.
A kiállítást Katkó Tamás fotóművész nyitotta meg

-Nóra kiváló fotóművész. Az 1990-es évek elején került kapcsolatba a pálos apácákkal. Nórának korábban már rendeztem másfajta kiállítását is, méghozzá a Baltazár Színházban készült felvételeiről. Ők Down szindrómás emberek, nem lehet tudni a korukat, de nagyon szerethető társaság. 2015-ben részt vettünk egy közös munkán, hiszen akkor volt a szerzetesek éve, s felkértek 11 magyar fotógráfust, hogy örökítsenek meg szerzetesrendeket. Én Pannonhalmát választottam, öt napig ott voltam közöttünk, de egy képet sikerült készítenem. Nem érzik azt, hogy egy kívülálló, külső szemlélő, aki lélekben jelen van náluk, sokkal izgalmasabb dolgokat meg tud róluk mutatni. Nóra egy csodálatos anyagot hozott létre, egy pillanat alatt megtalálta velük a hangot. Azt hiszem, ha Nóra munkáira gondolunk, eszükbe jut az, ami ott van az ő lelkében. Az, hogy felelősek vagyunk a másikért, s a fotós sokkal inkább felelős mindenkiért, mint más. A fotóval nagyon sokat lehet javítani vagy rontani, nagyot lehet veled hazudni. Az az őszinteség, ami Nóra munkáiból sugárzik, az elképesztő. Ő az, aki képes megugrani a tripla szaltót másfél fordulattal a Niagara felett kifeszített kötélen - mondta a fotóművész.
A kiállítás március közepéig látogatható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!