Kidöntötték a támfalat


2020-01-30 15:32:19  | cikk: HuHa  | 


Kidöntötték a támfalat főképe
Néhány nappal ezelőtt egy közel 10 méteres szakaszon ledőlt a várkerti támfal a Szent István úton, a régi strand épületével szemben. Egészen pontosan nem magától dőlt le a fal, a nyomok szerint egy autó ütközött neki és az borította be a téglafalat a Várkertbe.
Közel tíz méteres szakaszon döntötte le a jármű a támfalat

A baleset részleteiről dr. Varga Balázs rendőr alezredestől kaptunk információt. Mint mondta, január 20-án, vasárnap hajnalban érkezett a kapitányságra a bejelentés, mely szerint vélhetően közlekedési baleset következtében dőlt le a támfal. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy gépkocsi ütközött a falnak.
-Viszonylag könnyű dolga volt a kollégáknak, hiszen a friss hóban egyértelműen látszottak a nyomok - közölte. Ezek a nyomok azt mutatták, hogy a jármű a Török Bálint utca felől érkezett, vélhetően megcsúszott az úton és a gépkocsi jobb hátsó része ütközött a támfalnak - ledöntve azt -, majd a jármű a Török Bálint utca irányába távozott a helyszínről. A nyomok szerint a vezető nem szállt ki a járműből, hiszen a keréknyomokon kívül mást nem találtak a rendőrök.
Festékfelkenődést találtak az egyik téglán

-Vélhetően a kárt okozó gépkocsiban jelentős sérülés nem keletkezett, anyagmaradványokat nem találtunk a helyszínen. Festékfelkenődést találtunk, ami alapján el tudunk indulni - közölte az alezredes. Dr. Varga Balázs hozzátette, jelenleg az információk gyűjtése zajlik, a baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják. Az alezredes azt kérte, aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a 112-es telefonszámon vagy személyesen a Pápai Rendőrkapitányságon, ugyanakkor azt is kijelentette, a szabálysértési eljárás során enyhítő körülményként figyelembe veszik, ha a kárt okozó személy önként jelentkezik a kapitányságon.
Albert Henrietta és dr. Varga Balázs a helyszínen

A támfal ledöntése vélhetően jelentős kárt okozott a városnak, tudtuk meg Albert Henriettától, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának munkatársától. Elmondta, statikus kollégák bevonásával vizsgálják a sérülést. A több száz éves súlytámfal mellvéd része dőlt le, de a ledőlt szakasz mindkét oldalon meghúzta a további mellvédfalat is, így a ledőlt falnál nagyobb területen kell a helyreállítást elvégezni. Az is a vizsgálat része lesz, hogy megállapítsák, a járdaszint alatti részek helyreállítása is szükséges-e.
-A kár nagyságrendjét jelenleg nem tudjuk megmondani, a szakértői vizsgálatok után kapunk pontos képet a helyreállítás költségéről - tájékoztatott.
A kordont is bedöntötte valaki a Várkertbe - nem is egyszer

A ledőlt szakaszt kordonnal zárták le a balesetveszély elkerülése érdekében, igaz ezt ma kora délután a Várkertbe bedöntve találtuk. A Városgondnokság munkatársai a kordont visszarakták - ma már másodszor, hiszen kora reggelre is bedöntötte valaki - és kérik, hogy a balesetek megelőzése érdekében senki ne mozdítsa el.
A kár felmérése és a szakértői vizsgálat után a város helyreállítatja a sérült szakaszt, azonban mivel ez nem minősül vis maior esetnek, az önkormányzatnak saját forrásból kell fedeznie a költségeket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!