Bajor adomány a pápai evangélikusoknak


2020-01-26 09:31:32  | cikk: ha  | 


Bajor adomány a pápai evangélikusoknak főképe

A Lutheránus sziget tervei 2009-ben, a templom és az iskola egységét szem előtt tartva készültek el, s a tervek része volt a templom felújítása is. Ekkor alapos diagnosztikai vizsgálatokat végeztek a szakemberek, a gyülekezet pedig kereste a felújításhoz szükséges forrásokat. 2015-ben egy EMMI-pályázaton 12 millió forintot nyertek el. Ezt az összeget Pápa Város Önkormányzata 2 millió forinttal, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig közel 3 millió forinttal egészítette ki. A gyülekezet 4 millió forinttal járult hozzá a költségekhez és a hívek adományaiból is összejött 800 000 ezer forint - összesen közel 22 millió forintot fordítottak akkor a pápai lutheránus templom tetőzetének felújítására.

Polgárdi Sándor esperes sokat dolgozik azért, hogy a templom megújulhasson

Ez csak az első lépés volt, hisz a külső-belső felújítás költsége közel 250 millió forint lenne. Nemrégiben a pápai gyülekezet a Bajor Evangélikus Egyháztól 70 ezer eurós, azaz megközelítőleg 21 millió forintos támogatást kapott - mondta el a jó hírt nagy örömmel Polgárdi Sándor esperes. Ennek az összegnek köszönhetően most júliusban elkezdik a felújítás következő szakaszát. Az adomány lehetővé teszi a födém megerősítését, a mennyezet rendbetételét, a padlás szigetelését, de lebontják a nem túl esztétikus műanyag lambériát, szigetelik a falakat, valamint a nyílászárók igazítása és a bejárati kapuk felújítása is szerepel a tervekben. Az oltár mellett látható egy nagyobb repedés, azt falvarrással hozzák helyre. A munkálatokat a tervek szerint a templom külső drénezésével kezdik és a kistornyok bádogozására is jut forrás. Lesz olyan időszak, amikor nem tud helyet adni istentiszteleteknek a szakrális tér, hisz a belső munkálatoknál az oltárt és az orgonát is gondosan le kell takarni, s állványok is lesznek ott. Természetesen az istentiszteleteket ekkor is megtartják, nyáron erre alkalmas lehet a templom előtt felállított sátor, mondta az esperes. A munkálatokat előreláthatólag 2021. májusában fejezik be.

Több nagy repedés is húzódik a mennyezeten és a falakon

A pápai evangélikusok számára 1786-ban épült egy torony nélküli imaház, később ezt a gyülekezet növekedése miatt bővíteni kellett. A tartófalakat megőrizve 1884-ben újjáépítették, ekkor lett tornya és karzata a templomnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!