Az evangélikus templomban zárult az Egyetemes Imahét pápai rendezvénye


2020-01-25 20:07:37  | cikk: Babos Petra  | 


Az evangélikus templomban zárult az Egyetemes Imahét pápai rendezvénye főképe
2020. január 20-25. között Egyetemes Imahetet tartottak a városunkban működő felekezetek a Krisztus-hívők egységéért. A 2020-as imahét témáját a máltai és gozói keresztény egyházak készítették, mottója „”...nem mindennapi kedvességet tanúsítottatok”.
Az imahét utolsó alkalma ma délután volt, ekkor Salgó Ferenc kanonok, plébános hirdetett igét az evangélikus templomban.
A megjelenteket Polgárdi Sándor esperes köszöntötte

-Január 25-én van Szent Pál apostol megtérésének az ünnepe, a pálfordulás. Ehhez kapcsolódik az imahét gondolata is. Az ő életében nagyon szemléletesen mutatkozik meg a megtérés, s annak a fontossága. Ő hívő ember volt, ugyanakkor mégis rádöbbent, amikor Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton, hogy nem úgy szolgálja az Isten, ahogyan azt Isten akarja, hanem ahogy ő elgondolta. Neki ebben kellett megváltozni, nem az Isten hitben. Amikor rájött, hogy Jézus valóban az, akinek a keresztények mondják, az Isten fia és ekkor feltette a kérdést, hogy mit tegyen. Ettől kezdve Pál arra figyel, hogy Isten mit kíván tőle. Azt kívánja, hogy megkeresztelkedjen, hogy a pogányok előtt hirdesse az evangéliumot és azt is, hogy az életét is odaadja ebben a szolgálatban. Ő ezt az utat végigjárta. Közben átalakult a személyisége is, s az erőszakos, indulatos ember a csodálatos szeretet himnuszt írta meg, ami gyönyörűen mutatja meg a szeretet értékét, s azt, hogy mennyire átalakult a Krisztusi szeretet, miközben figyelte mit kíván tőle Isten, azt igyekezett megtenni. Közben az Isten kegyelme átformálta. Olyan ember lett, aki mindenkivel együtt érző, mindenkinek a javát akaró, elfogadó ember. Ő, aki farizeusként a pogányokat megvetette, lenézte, a pogányok apostola lett. Ez óriási fordulat az ő életében, s minket is tanít arra, hogy figyeljünk oda, hogy a jó Isten mit kíván tőlünk és legyünk készek megtenni azt, amit ő kíván. Mi is ezzel a gyermeki bizalommal legyünk a jó Isten iránt, figyelve egyházunk tanítását - emelte ki Salgó Ferenc.

Az imahét perselyadományával a Gróf Esterházy Kórház gyermekosztályát támogathatták a hívek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!