Versvándor a Magyar Kultúra Napján a Refiben


2020-01-22 18:56:28  | cikk: Babos Petra  | 


Versvándor a Magyar Kultúra Napján a Refiben főképe
Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas kunszentmiklósi versmondó volt a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának vendége a Magyar Kultúra Napján. A versmondó rendhagyó irodalomóra keretében Radnóti utolsó hónapjainak krónikáját, Kőszegi Ábel „Töredék” című munkáját, a Bori noteszt és a költő más verseit idézte fel.
Tóth Péter Lóránt mint mondta, az irodalom szeretete nála már egészen kicsi korára vezethető vissza, ugyanis édesanyja, amikor várandós volt vele, állandóan meséket és verseket mondott, énekelt, s így ő 3 éves korában már kívülről tudta az Öreg néne őzikéjét.
A diákokat Baráth Julianna igazgató köszöntötte

-A versek szeretete gyermekkorom óta elkísért. 14 éves koromig rendszeresen részt vettem versmondó versenyeken, aztán jött egy új szerelem az életemben: a kosárlabda. A versektől nem szakadtam el, továbbra is olvastam, hallgattam megzenésített verseket, de már nem szavaltam. Bár testnevelő tanár lettem, 2008 év végén újra színpadra álltam egy József Attila verssel. Ez a pillanat „dobott vissza” a színpadra újra, s úgy éreztem, a verseket keresztül mesélhetek önmagamról, a világhoz való viszonyomról, kimondhatok olyan dolgokat versekben, amiket nem biztos, hogy kimondanék. Észrevettem, hogy hatással van a közönségre, amit mondok. Elkezdtem újra versmondó versenyekre járni, elkészültek az első előadásaim, de közben tanítottam. 2015-ben döntöttem úgy, hogy ezt a párhuzamos létet feladom, s 12 év tanítás után elkezdtem járni a világot az előadásaimmal, főként a Kárpát-medencét, sokat voltam Erdélyben, Felvidéken és Magyarországon is. Mára már több mint 350 településen 1000 előadással fordultam meg. Nagyon élvezem ezt, mert állandóan úton vagyok, vándorolok, életvitelszerűen járom az országot. Ma Pápán vagyok, holnap Szegeden leszek, aztán jövő héten a Felvidéken. Két hete Krakkóban jártam. Néha fárasztó, de nagyon sok örömöt és energiát kapok a hallgatóságtól. Szerencsés vagyok, mert szeretem, amit csinálok, s nagyon sok helyre eljutok ezáltal - mondta Tóth Péter Lóránt.
-Szokták tőlem kérdezni, hogy nem hiányzik-e a tanítás? Erre én azt válaszolom, hogy tulajdonképpen nem, mert most is tanítok. Sokat fellépek iskolákban. Az előadásokat igyekszem úgy összeállítani, hogy ne csak a múltról, hanem a jelenről is szóljanak és főleg a jövőről - tudtuk meg a versvándortól.
Tóth Péter Lóránt tartotta a rendhagyó órát

-Szintén gyermekkori szerelem Radnóti. Engem a Bori notesz nagyon megfogott. Ebben az utolsó tíz verse van benne, amit Radnóti visz magával a halálba, majd onnan visszajön. Radnóti halálúton járt, mégis a versei tele vannak élettel. Engem ez nagyon megdöbbentett. Azok között a körülmények között, ahol ő írt, még arra is volt figyelme, hogy gyönyörűen írjon, s hexameterekbe tegye. Megragadott az élni akarása. Eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, akkor bejárom azt az utat, amit Radnóti munkaszolgálatosként megtett. Ez tavaly sikerült is. Augusztus 31-én indultam el Borból és szeptember 24-én érkeztem meg Abdára- mesélte az előadó.
-Az utat kettősség jellemezte. Nem akartam búslakodni. Radnóti útvonalát jártam, de nem az útját. Nem kevertem össze a szerepeket, élettel szerettem volna megtölteni. Nemcsak végig akartam járni az utat, hanem közben emlékezni, s a helyiekkel együtt emlékeztem is. Így sikerült a halottak útját élettel megtölteni. Az ő útjuk egy nagypénteki sirató volt, az enyém pedig egy virágvasárnap - árulta el, majd hozzátette, Radnótinak volt egy komoly belső utazása is, s erre a lélek útjára szeretné felhívni a hallgatóság figyelmét is.
Az előadás középpontjában a versek álltak, közben pedig mesélt Radnóti útjáról, illetve a saját útjáról.
Tóth Péter Lóránt végül elmondta, megtisztelő számára, hogy Pápára is meghívást kapott. Pápa és Kunszentmiklós között szoros kapcsolat van, hiszen Petőfi Sándor Kunszentmiklóson indult a választásokon. Baráth Julianna igazgató 12 évig volt a kunszentmiklósi iskola igazgatója, és amikor ő még igazgató volt, a Pápa Városi Televízió készített egy filmet Csonka délibáb címmel a hortobágyi kitelepítésekről.
A rendhagyó irodalomórát Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó rendezte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!