A holnap művészei


2020-01-19 18:02:39  | cikk: ha  | 


A holnap művészei főképe
Aki egyszer már találkozott a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma képzőművészetis diákjainak alkotásaival, utána már mindig keresi erre az alkalmat. Hol lendületes, hol óvatos, hol vidám, hol borongós, de mindig valami újat, másképp megfogalmazott valóságot ábrázolnak képeik. Persze ott a valóság, csak az ő szűrőjükön keresztül. S ez így van jól, mert a tagozat indulásakor is ez volt a célkitűzés. A művésztanárok, Kerpel Péter, Boros Zita, Marosi Diána, Katona György, Nikolausz Krisztián, Varga-Pesei Petra, Kisantal Tibor arra törekednek, hogy segítsék a diákokat abban, hogy megtalálják saját stílusukat. Erről adtak bizonyságot a félévi mustrán, az úgynevezett kipakoláson, mikor az elmúlt hónapokban készült össze munkájukat közszemlére teszik a növendékek.


A képzőművészeti képzésben a kezdetektől az a cél, hogy az első években a diákok elsajátítsák a klasszikus alapokat, ezért folyamatosan jelen van a tanulmányrajz-készítés, főként az alakábrázolás. A kipakoláson a befejezett munkák mellett a vázlatokat, skicceket és tanulmányokat is kiteszik a növendékek, így jól nyomon követhető az alkotási folyamat. A festészet tanszakon megjelent az olaj, akvarell, tempera használata. A grafikusok többek közt nyomatokat, metszeteket készítettek. A közös az, hogy minden esetben a valóságból kiindulva haladnak a fokozatos elvonatkoztatás felé.


Boros Zita tanárnő és Nikolausz Krisztián művésztanár 10.M-esek alkotásait nézve azt mondták, hogy nagyon jó látni a fejlődést, nagy utat jártak be a diákok az eltelt másfél évben, szorgalmasak, tehetségesek. Bíró Panna elmondta, hogy az elmúlt félévben többek közt plakátokat készítettek, például a Hunyadi László című operához. Ez azért is volt jó feladat, mert el is mentek megnézni ezt az operát, s az élmény segítette az alkotást.


A diákok, amikor választhatnak a grafika és a festészet közül, elsőre legtöbben a grafika mellett teszik le voksukat. Így volt ezzel Kovács Fanni is, aki most 12.M-es, aztán Katona György tudása, embersége hatott rá és a festészet tanszakon tanul. Ma már nem cserélne a grafikusokkal, mert mint mondta, a festészet sokkal nagyobb szabadságot ad, sokkal nagyobb lehetőséget nyújt az önkifejezésre.


Katona György nagy türelemmel és szeretettel vezeti tanítványait a festészet útján, nagyon sokat dicsér, hogy a diákok higgyenek magukban. S ami a legszebb, hogy a növendékek nem utánozzák mesterüket, hanem tanácsait, útmutatásait követve egyedi ecsetvonásokkal dolgoznak. A felévi kipakolás során egy napig láthatók a diákmunkák a második emeleti termekben. Sokan felmennek megnézni az alkotásokat, de ahogy Katona Görgy is mondta, a sok szép mű megérne félévente egy válogatáskiállítást, hogy a város művészetkedvelő közönsége is láthassa, milyen csodálatos, modern munkák születnek az évszázados falak közt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!