Szombaton ismét Jégpályák éjszakája lesz


2020-01-14 17:22:46  | cikk: Babos Petra  | 


Szombaton ismét Jégpályák éjszakája lesz főképe
Ezen a hétvégén, vagyis január 18-án szombaton rendezik meg a Jégpályák éjszakáját, melyhez idén is csatlakozik Pápa.
Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, 2019-ben egy év kihagyás után döntöttek úgy a szervezők, hogy újra megszervezik a Jégpályák éjszakáját az Esterházy-kastély udvarán felállított jégpályán.
-A program nagy sikernek örvendett, így az idei évben nem is volt kérdés, hogy csatlakozzunk-e. Januárban jelent meg a felhívás, mi azonnal csatlakoztunk is, így most szombaton, január 18-án ismét Jégpályák éjszakájára várjuk a korcsolyázás szerelmeseit. Természetesen szombaton lesz délelőtti és délutáni turnusunk is. A délutáni turnus 16 órától 24 óráig tart majd. Közben lesz egy harminc perces szünet felfrissíteni a jeget. Az est során 20 órától DJ. Béci zenél - mondta Boros Katalin, majd hozzáfűzte, reméli, sokan kilátogatnak, a pápai jégpályára, ami nagy népszerűségnek örvend a korizók körében a hétköznapokon és a hétvégén is egyaránt.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!