Kosárlabda: Vereség az évindítón


2020-01-07 18:05:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kosárlabda: Vereség az évindítón főképe
Dekoncentrált védekezés és gyenge büntetőzés miatt vereséggel indította a 2020-as évet a Concordia Motax Pápa KC együttese.

Az NB I/B-s pontvadászat zöld csoportjának 16. fordulójában a pápaiak a Szolnok U23-as csapatát fogadták. Zsinórban öt sikerrel a vendéglátók arra készültek, hogy folytatják jó sorozatukat és megszilárdítják helyüket a legjobb négy között.

Hazai szempontból jól indult a mérkőzés, két perc alatt Sonyák hét pontjával sikerült ötpontos előnyre szert tenni (7-2), csak Gilszki kosaraival tartotta a lépést a Szolnok, mely sok labdát adott el, így a Pápa megőrizte ötpontos előnyét a rövid pihenőre (17-12). A második negyed két pápai és két szolnoki triplával indult, ezután azonban hazai oldalon hiányoztak az igazi dobóhelyzetek, Orbán hármasával előbb kiegyenlített a Szolnok, majd Frikker közelijével a vezetést is átvette. A hazai időkérés után emberfogásra váltott a Concordia, ami egy ideig jól működött, a félidőben így is a vendégek álltak nyerésre (37-39). Nagy kérdés volt a folytatást illetően, hogy hazai oldalon Sonyák (18 pont) és Murai (12 pont) mellé fel tud-e zárkózni valaki. Pontatlan, kapkodó játékot, rossz védekezést láthattunk a hazaiaktól a nagyszünet után, amit ellenfelük természetesen kihasznált, egy 3-12-es etappal meglépett az Olaj (43-51), sőt a szerencse is a vendégekkel volt, lejáró időnél Frank félpályás dobása is utat talált a gyűrűbe, nehéz, de nem megoldhatatlan feladat várt a Pápára az utolsó negyedben (58-66). Sajnos nem tudott megújulni az utolsó tíz percben a PKC, mely gyengén, 47 százalékkal dobta a büntetőket (30/14), ráadásul több játékvezetői tévedés is sújtotta a Kálmán legénységet, amit érthető módon a kispad nehezen viselt. A reklamálásokért két technikait is ráfújtak a kispadra, az utolsó öt percben már csak futott az eredmény után a Concordia, mely 15 ponttal, 73-88 arányban maradt alul.

Concordia Motax Pápa KC- Szolnoki Olajbányász U23 73-88 (17-12, 20-27, 21-27, 15-22)

Kálmán László: Gratulálok a Szolnoknak. Ez a mérkőzés nem a kosárlabdáról szólt. Döntő szituációkban az ellenfél bedobta a büntetőket, mi pedig nem. A játékvezetők bizonyos eseteket másként láttak! A következő mérkőzésre koncentráltabbak, harcosabbak leszünk.

Concordia Motax Pápa KC: Balla 1, Murai 27, Sonyák 21/9, Hódi 6/6, Keller 1, cserék: Horváth A. 2, Márton L. 6/6, Márton Á. 7, Kocsis 2, edző: Kálmán László.

Szolnoki Olajbányász U23: Gilszki 19/9, Csák 18/12, Rékasi 2, Frikker 8, Orbán 11/3, cserék: Kókai 14/6, Arnóth 7, Frank 9/6, Komlósi, edző: Veres Dávid.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!