A közösség karácsonyfája a Vajda lakótelepen


2019-12-20 23:53:15  | cikk: Babos Petra  | 


A közösség karácsonyfája a Vajda lakótelepen főképe
A múlt év szeptemberében indult a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ közösségfejlesztési projektje, két lakóövezetben, a Kiliánon és a Vajda lakótelepeken. Ennek keretében az itt élők javaslatára, kezdeményezésére valósult meg a karácsonyfa állítás a Vajda lakótelepen, a 37-43. paneltömb melletti füves területen.
A családias hangulatú rendezvényen dr. Guias János Zsolt önkormányzati képviselő osztotta meg gondolatait. Mint mondta, nagy örömmel tölti el, hogy a városrészük is csatlakozott a JMSZK „mint vízbe dobott kavics” közösségfejlesztő projektjéhez.
-Az előzetes felmérések azt mutatják, hogy itt egy erős közösség kezd kialakulni és igény van a közös összejövetelekre, melynek első lépése a közös karácsonyfa állítás. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nekünk nem kellett máshelyről fát kivágatnunk és idehozni, hiszen ez a szép, hatalmas fenyő egész évben ékesíti a városrészünket. Közösségünk összetartását mutatja az a rengeteg csodás dísz, amit az itt élők boldogan készítettek el, amelyet a mai napig a vajdai óvodában gyűjtöttünk össze. Ezek alapján mi is elmondhatjuk, hogy ez a fa a mi közösségünk karácsonyfája, a mi összefogásunk jelképe. Remélem, ez a fa, nemcsak az itt lakók, hanem minden ember szívébe békességet, melegséget, szeretetet sugároz - emelte ki az önkormányzati képviselő, majd Ady Endre szavait idézte, s végül békés, boldog, áldott karácsonyt kívánt mindenkinek.
Dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, az első Fő téren kívül karácsonyfa állítás kezdeményezés az Anna téren volt, melyet a Szent Anna Plébánia közössége állított.
-Idén az Erzsébetvárosban, a Felsővárosban, a volt Kilián lakótelepen is állítottunk karácsonyfát. Amikor igazgatóváltás volt a JMSZK élén, Szabadkai Verita felé elvárásként fogalmaztam meg, hogy a lakótelepi környezetben a közösségépítésben érjünk el eredményt. Úgy gondolom, kellenek olyan rendezvények a városrészi napokon kívül, amikor össze tudnak gyűlni az itt élők, s lehetőségük van arra, hogy közösségként is megéljék a lakótelepi hétköznapokat - mondta a polgármester.
Az ünnepségen a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének énekkara működött közre.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!