335 ezer forint adomány a beteg gyermekek javára


2019-12-08 23:46:27  | cikk: HuHa  | 


335 ezer forint adomány a beteg gyermekek javára főképe
A jótékonykodás jegyében zajlott advent második vasárnapja az Esterházy-kastély udvarán. Egy kis csapat, Pődör László és lelkes társai, alias Juky és Angyalai szerveztek jótékonysági rendezvényt az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért alapítvány javára. A kezdeményezéshez számos művészeti csoport és együttes csatlakozott, ők produkciójukkal jótékonykodtak, Jukyék finom ebéddel fogadták a kastélyudvarba látogatókat és nagyon sok jóérzésű pápai járult hozzá adományával a nemes célhoz.
-Az ötlet tavaly született, akkor már tartottunk egy ilyen programot és az idén is folytatni akartuk a jótékonykodást. Mi nagyon szeretünk főzni és szerettük volna ezt egy jó célra használni, így választottuk, hogy a beteg gyermekek támogatására ajánljuk fel a befolyó adományokat.
Pődör László Juky szervezte a nagysikerű  jótékonysági rendezvényt 

Jukyék 600 adag ételt készítettek, pörköltet és pincepörköltet főztek, s már délutánra alig maradt a kondérokban. De nemcsak ezzel akarták adományozásra buzdítani a rendezvényre kilátogatókat, hanem műsort is szerveztek és egyéb támogatókat is gyűjtöttek a jótékonysági akcióhoz.
-Nagyon könnyű volt a fellépőket meggyőzni, s mindenki az első hívó szóra csatlakozott a jó célhoz - mondta Pődör László, aki azt is elárulta, nemcsak számára ismerős előadókat keresett meg, s nagy örömére a művészeti csoportok, zenekarok, előadók támogatták kezdeményezését.
-Úgy érzem nagyon jól sikerült ez a nap, a műsorok jók voltak, az érdeklődők szívesen adományoztak az ételért és az időjárás is kegyes volt hozzánk - fogalmazott késő délután a majdnem üres kondérok mellett.
Juky vidám angyalai

A délben kezdődő programon egymást követték a különböző műfajú műsorszámok. Kora délután fellépett a Ritmus Bt., a Gannai Asszonykórus és a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület. Őket a győri Red Roosters együttes követte, a fiatal zenészekből álló csapat az 50-es évek amerikai életérzését hozta el Pápára nagy sikerrel és szintén könnyűzenei összeállítással érkezett a Music Mix nevű pápai formáció. A kupi Hazai Vegyespálinkások nevű csapat mulatós, vidám dalokkal szórakoztatta a közönséget, este pedig a Rocklife Cover Band adott koncertet sztárvendégeivel, Fodor Bernadett operaénekesnővel és Donászy Tibor dobossal.
A Pápai Vadvirág Néptánc Egyesület is a nemes cél mellé állt

Az összegyűlt adományokat a gyertyagyújtást követő esti koncerten adta át Juky az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány kuratóriumi elnökének, dr. Schveighoffer Zitának.
-A mai jótékonysági rendezvényünkön 335.670 forint gyűlt össze - közölte Pődör László a színpadon a népes érdeklődőkkel, majd átadta az adományládát az alapítvány elnökének. Dr. Schveighoffer Zita meghatódva köszönte meg mind a szervezőknek, mind az adományt adóknak ezt a jelentős támogatást.
-Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatta az alapítványunkat és köszönjük ezt a sok támogatást. Alapítványunk olyan beteg gyermekeket támogat, akiknek nem áll módjukban bizonyos kezeléseket, terápiákat igénybe venni. Nekik próbálunk segíteni - ismertette az alapítvány fő célját. Példaként említette, hogy speciális gyógytornát igénylő gyermekeknek segítettek azzal, hogy fél éven keresztül finanszírozták a tornát, tavaly pedig több kisgyermek szemüveghez jutását támogatták fejenként 35 ezer forint értékben.
Fodor Bernadett operaénekes a Rocklife Cover Band sztárvendége volt

Advent második vasárnapján természetesen a hagyományos programelemek sem maradtak el. A faházakban illatos forraltbort, gyümölcsbort, forró teát, kürtőskalácsot vásárolhattak és kedves ajándéktárgyak közül válogathattak a rendezvényre kilátogatók, sokan korcsolyát húztak és korizással töltötték a délutánt, az Esterházy-kastély kézműves foglalkoztatójában pedig ezúttal is az alkotókedvű kisgyermekeket és szüleiket várták. Ma egy csodaszép gyűrűt és egy karácsonyi pohárdíszt készíthettek az érdeklődők Marcsi néni varázsműhelyében.
Ezúttal is szép alkotások készültek 

Szabó Eszter ötéves kislányával, Lilivel érkezett a kézműves programra. A kicsi lány nagyon ügyes volt, gyönyörű pohárdíszt alkotott, saját készítésű gyöngy gyűrűjét pedig az ujján vitte haza.
-Pápaiak vagyunk és kihasználjuk a lehetőséget, minden ünnepkörben szeretnénk részt venni a programokon. Számunkra a karácsony a legfontosabb ünnep, így természetes volt, hogy eljövünk. Már a hét elején elhatároztuk, hogy advent második vasárnapját ünnepléssel töltjük, délelőtt a Pegazus Színházban voltunk, ott egy aranyos előadást láttunk, kora délután már itt voltunk a kastélynál, megkóstoltuk a pörköltet és adományoztunk, és megnéztük a néptáncosok műsorát is. Ez nagyon tetszett a kislányomnak, hiszen ő is tanul néptáncot az óvodában. Most a kisfiam korcsolyázik, mi pedig bejöttünk ide a kézműves foglalkozásra - mesélte Lili anyukája, aki büszkén mondta, kislánya nagyon ügyes volt, de ő maga is szívesen részt vett az alkotásban.
Lili és édesanyja, Szabó Eszter nagyon sok programon jártak advent második vasárnapján

-Egyedül készítette ezt a szép pohárdíszt és a gyűrűt is, egyedül a ragasztópisztoly használatában kellett neki segíteni.
A kis Lili büszkén mutatta ujján a szép gyűrűt és arról mesélt, miként kellett felfűzni a gyöngyöket a zsinórra, hogy virággá váljanak, amit aztán felragasztottak a gyűrűalapra.
-Nem volt nehéz és örömmel készítettem - mesélte mosolyogva.
A Gyurátz-iskola diákjai adtak műsort a gyertyagyújtás előtt

A kastélyudvarban álló városi adventi koszorún Polgárdi Sándor evangélikus esperes gyújtotta meg a második gyertyát, a gyertyagyújtáshoz kapcsolódó műsorban a Pápa Evangélikus Egyházközség Kórusa és a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákcsoportja közreműködött. Az esperes Ézsaiás próféta könyvéből idézett és arról szólt, az advent a várakozás időszaka, ilyenkor az ember nemcsak külsőségeiben szeretne megfelelni az elvárásoknak, hanem leginkább belül szeretne ráhangolódni szeretteivel együtt arra az ünnepre, melyre készülünk.
-Közeleg karácsony ünnepe, amikor szeretnénk az élő Istennel és önmagunkkal, másokkal megbékélni és azt az üzenetet befogadni, amely hirdeti mindannyiunk számára: dicsőség a magasságban Istennek és a Földön békesség és az emberekhez jó akarat.
Az evangélikus esperes áldott adventi készülődést kívánt a pápaiaknak

Polgárdi Sándor úgy fogalmazott, a meggyújtandó második gyertyából jusson a város minden otthonába, hogy karácsony ünnepén mindenki átérezze, megszületett a teremtett világba az a betlehemi gyermek, aki érettünk jött.
-Ez a fény, a világ világossága adja a mi szívünkbe az ő drága békességét, azt az örömöt, amire készülünk, amelyből nem csupán a karácsonyi ünnepkörben tudunk osztani másoknak, hanem az előttünk álló új esztendőben. Így kívánok mindenkinek áldott adventi készülődést, várakozást és békés karácsonyi ünnepeket - zárta gondolatait, majd meggyújtotta az adventi koszorú második gyertyáját.
Két gyertya ég az adventi koszorún

A gyertyagyújtás után az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű, a Katolikus Karitász által szervezett szolidaritási akció záró eseményének lehettek részesei a jelenlévők. (Erről később részletesen olvashatnak hírportálunkon.)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!