Tavasszal készül el a város első intelligens gyalogos-átkelőhelye


2019-12-05 20:10:48  | cikk: HuHa  | 


Tavasszal készül el a város első intelligens gyalogos-átkelőhelye főképe
Ez év májusában került a képviselő-testület elé az a határozati javaslat, mely az okos zebra gyalogosvédelmi rendszerrel kapcsolatos pályázat benyújtásáról szólt. A Generali a Biztonságért Alapítvány által meghirdetett pályázatra a Pápai Rendőrkapitányság hívta fel a városvezetés figyelmét. A közlekedési szakemberek és a rendőrkapitányság munkatársai a felmérések alapján a Korona utca egyik gyalogos-átkelőhelyét jelölték ki az fejlesztés helyszínének, ezen sajnos már történt halálos kimenetelű gyalogos elütés, de nem csak ez indokolta a döntést. A pályázaton sikeresen szerepelt a város, így megvalósulhat a beruházás, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem a támogatási összeget kapja meg az önkormányzat, hanem magát a közlekedésbiztonsági létesítményt.
Itt, a korona utcán alakítják ki az első okos zebrát

Unger Tamás alpolgármester ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az elmúlt években benyújtott európai uniós pályázatok közül több is a közlekedés biztonságának javítását célozta, kiemelt figyelmet fordítva a gyalogosok biztonságára, s ezen projektek keretében több új gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki a városban.
-Ez a mostani pályázat jól mutatja, hogy a város nem csak az európai uniós és a hazai állami pályázatokat tudja kihasználni, hanem olyan pályázati lehetőségeket is igénybe vesz, melyek egy gazdasági társasághoz, biztosítóhoz köthetők. Ezekkel a lehetőségekkel a jövőben is élni fogunk - közölte, hozzátéve az elsőként megépülő okos zebra a jövő útját is mutatja, hiszen valószínűleg egyre több helyen lesz szükség erre az infrastruktúrára a folyamatosan növekvő forgalom miatt.
Az alpolgármester arról is szólt, a beruházás összege 2,5 millió forint, ennek felére saját forrásból vállalt kötelezettséget az önkormányzat és vállalta a kiegészítő munkák finanszírozását is, így várhatóan 1,5 millió forint önrészt kell biztosítania a fejlesztéshez.
-A pályázat sikerességéről már kaptunk tájékoztatást, most a szerződés előkészítése zajlik, a kivitelezés pedig tavasszal készülhet el - tájékoztatott Unger Tamás.

Ezen a helyen nagyon indokolt az intelligens gyalogos-átkelőhely létesítése - hangsúlyozta dr. Töreki-Vörös Ibolya a városrész önkormányzati képviselője, fenntartható fejlődésért felelős tanácsnok. Felelevenítette, a Korona utcát a 90-es években korszerűsítették, kiszélesítették, az elmúlt években a város belső elkerülő útjává vált és jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalma, de az iskola és a közintézmények közelsége, és a Korona utcán megépült társasházak, illetve az ott található üzletek is tovább generálták a forgalmat.
-Tudjuk, hogy a gyalogosok a közlekedés legveszélyeztetettebb szereplői, őket érinthetik leginkább azok a veszélyes szituációk, amikkel itt számolni kell. Tegyük a szívünkre a kezünket, bizony nem vagyunk mindig elég figyelmesek, ha gyalogosként közlekedünk, sőt még talán néha autósként sem. Ezért is örülök nagyon annak, hogy éppen itt próbálhatjuk ki az okos zebrát. Bízom abban, hogy ez a közlekedőket nagyobb odafigyelésre inti - fogalmazta meg.
A szakemberek, a rendőrök, a városvezetés és a városrész önkormányzati képviselője is fontosnak tartja a beruházást

-Ennek a berendezésnek az elsődleges szerepe, hogy felhívja a figyelmet az úttesten áthaladni szándékozó gyalogosokra - mondta dr. Varga Balázs rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, aki egy fontos szempontra is felhívta a figyelmet.
-Az intelligens gyalogos-átkelő nem helyettesíti az intelligens gépjárművezetőt és az intelligens gyalogost!
Az alezredes arról is szólt, a múlt évben sok gyalogoselütés történt a városban, ezek jelentős hányada a zebrákon következett be, a Pápai Rendőrkapitányság pedig kiemelt feladatának tartja a közlekedésbiztonság javítását, a gyalogos-átkelők biztonságosabbá tételét. A pályázathoz több helyszínt jelöltek meg az önkormányzat számára és közösen döntöttek a Korona utcai megvalósításról a nagy gyalogos és gépjárműforgalom miatt.

És hogy mi az okos zebra? Erre Molnár István városfejlesztési osztályvezető adta meg a választ. Ezek a közlekedésbiztonságot növelő létesítmények 2016-ben jelentek meg Magyarországon, azóta egyre több településen alkalmazzák a forgalmas utakon - tudtuk meg.
-Az okos zebra felvillanó fényekkel figyelmezteti a járművezetőt az átkelni készülő gyalogosra. Négy-négy lámpát helyeznek el az útburkolatban, ezek a lámpák akkor villannak fel, ha a gyalogos megközelíti a zebrát, amit egy szenzor érzékel. Itt a Korona utcán egy speciális intelligens gyalogos-átkelőhelyet alakítanak ki, hiszen a helyszín felmérésekor kiderült, hogy a klasszikus szenzoros kialakítás nem megfelelő a gyalogosforgalom többirányúsága miatt, ezért kamerát helyez el a kivitelező, az érzékeli majd a gyalogos belépését a zónába, így akkor fognak felvillanni az útburkolatba épített lámpák - magyarázta.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!