Kétszer négy évszak


2019-12-04 22:42:48  | cikk: ha  | 


Kétszer négy évszak főképe
A Magyar Állami Operaház Zenekara adott koncertet a Nagytemplomban Négy évszak - télen címmel. Popa Gergely, a Magyar Állami Operaház zenekari igazgatója elmondta, hogy jószolgálati felajánlásuk ez, hogy az igényes kamaramuzsika eljusson azokhoz is, akik nem tudnak ezért Budapestre utazni. Számos egyéb karitatív vállalása mellett az Opera az adventi időszakban új hagyományt kíván meghonosítani ingyenes vidéki kamarakoncertjeivel, amelyek elsőként az idei tematikus Keresztény Évadban Pápán, templomi környezetben várják nagyközönséget. Az országos program első állomása volt Pápa, itt debütált a projekt, s a premier sikeres volt, megtelt a barokk templom az alkalomra.

A Nagytemplom kivételes akusztikája is hozzájárult a kivételes zenei élményhez

A repertoárban két mű szerepelt. Az egyik Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-ciklusa volt. Kállai Ernő koncertmester elmondta, hogy azért is esett erre a választás, mert ismert darab, szinte sláger a klasszikusok közt. A könnyen megjegyezhető dallama teszi azzá, hisz Vivaldi szinte láthatóvá teszi a hangok segítségével a csörgedező patakot, a madarakat, a vihart. Azt kevesebben tudják, hogy a zeneszerző négy szonettet is mellékelt a négy évszakhoz.

A szólisták is az Operaház zenészei voltak

Az olasz zeneszerző remekműve sokakat megihletett, a legnépszerűbb változat talán Astor Piazzolla argentin zeneszerzőé, Négy évszak Buenos Airesben címmel. A tangóival világhírnevet szerzett argentin zeneszerző és harmonikás újragondolta az évszakokat, utal a Vivaldi-darabra, de nem idézi fel. Az egymás után felcsendült két mű kiegészítette egymást, így a hallgatóságnak egészen különleges és egyedülálló zenei élményben volt része.


A hangversenyen az is rendhagyó volt, hogy a szólisták is a zenekar tagjai voltak, az Opera Zenekar hegedű szólamvezetői: Ecseki Anikó, Závodszky Magdolna, Rajka Imola, Dóczi Áron, valamint Kállai Ernő koncertmester álltak az együttes és a közönség elé.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!