Ovikéziseket látogatott meg a Mikulás


2019-12-04 17:53:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ovikéziseket látogatott meg a Mikulás főképe
Az ünnepek közeledtével a tavalyi nagy sikerű HangyaKézi Mikulás folytatásaként mintegy 90 ovist ajándékozott meg a Bakonyerdő Pápa.

Szüleik, nagyszüleik ölében izgatottan készülődtek a Sportcsarnok lelátóján az ovikézi foglalkozásokon résztvevő gyerekek, akik alig várták már, hogy a küzdőtéren felállított játékos pályákon pontokat gyűjthessenek csapataiknak. Kapcsándi Zsolt főszervező érdeklődésünkre elmondta, az ilyen alkalom nemcsak arra jó, hogy a picik a sportcsarnokban játszhassanak, hanem arra is, hogy a klub a szülőkkel még közvetlenebb kapcsolatot tudjon kialakítani.

- Tavaly egy jó kezdeményezésünk indult el, amit idén mindenképpen szerettünk volna folytatni, szerencsére a gyerekek és szüleik is partnerek voltak ebben, elmondásuk alapján nagyon várták ezt a mai napot - mondta Kapcsándi Zsolt, a Bakonyerdő Pápa szakmai vezetője. - A mostani alkalom remek lehetőség arra, hogy összehasonlítsuk, hogy a különböző intézményekben milyen munka folyik, hol tartanak a gyerekek a fejlődésben, másrészt ezt felfoghatjuk nyílt napnak is, ahol a szülők testközelből láthatják milyen ügyes gyermekük. Célunk az volt a mai délutánnal, hogy ötvözzük a kézilabda minden elemét, volt olyan gyakorlat, mely a gyerekek atlétikus képességeit tette próbára, majd az alap dobásformák, végül a csapatszellem köré is építettünk fel feladatot. Természetesen a Mikulás látogatása sem maradhatott el, akit énekkel, tapssal fogadtak a picik. Szeretném megköszönni a szervezők és a segítők közreműködését, nélkülük nem beszélhetnék egy újabb sikeres rendezvényről, azt gondolom, ez a műsor zászlóshajója az egyesületi közösségi életnek.

A jó hangulatú, családias Mikulás ünnepségen minden gyermek emléklapot vehetett át, valamint a Mikulástól ajándékcsomagot kapott. A vetélkedőn a legügyesebb a „Táncos” csapata volt, második a „Pompás”, míg harmadik a „Rudolf” csoport lett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!